2010.07.15 10:30; Frissítve: 2010.07.15 10:30


Perre készülnek a Delaware-be veszett magyarok családjai

Jogi eljárást fontolgatnak a philadelphiai városnéző vízibusz balesetében meghalt két mosonmagyaróvári fiatal hozzátartozói, értesült a philly.com hírportál.

A családokat két New York-i ügyvéd – egy magyar származású házaspár – képviseli. Az ügyvédek már többször találkoztak Magyarországon a hozzátartozókkal, és megvitatták egy polgári peres eljárás lehetőségét a Delaware folyón július 7-én történt tragédia felelősei ellen. A philly.comnak nyilatkozó ügyvéd, Peter Ronai szerint akár büntetőjogi eljárásra is sor kerülhet.

Az ügyvéd házaspár július elején Magyarországon nyaralt, és egy véletlen egybeesés folytán július 8-án, a baleset másnapján, éppen Mosonmagyaróvárra látogattak. Ekkor kereste meg őket annak a 16 éves gimnazista lánynak az apja, aki életét vesztette a városnéző vízibusz balesetében. A lány családja értesítette a tragédia másik halálos áldozatának hozzátartozóit arról, hogy jogi eljárásra készülnek.

Ronai elmondta a hírportálnak: ügyfelei nem értik, hogyan követhettek el ilyen “elkerülhető hibákat” éppen az Egyesült Államokban, amelyre Magyarországon sokan a legfejlettebb és legésszerűbben működő országként tekintenek.

A kétéltű városnéző vízibuszba, amely egyike volt a Philadelphiában népszerű, II. világháborús kétéltű katonai járművekből kialakított úgynevezett “duck boatoknak”, egy 76 méter hosszú vontatott uszály ütközött néhány perccel azután, hogy a busz műszaki hiba miatt megállásra kényszerült. A vízibuszon egy 15 fős magyar diákcsoport is utazott, közülük ketten – egy 16 éves lány és egy 20 éves fiatalember – vesztek a folyóba.

Az uszályt vontató hajót vezető első tisztet felmentették hivatalából – közölte a jármű tulajdonosa, a K-Sea Transportation. A vállalat helyi idő szerint szerdán kiadott közleményében az állt, hogy a balesetek kivizsgálása idejére ez a bevett gyakorlat. A cég segítséget nyújt az első tisztnek, hogy ügyvédet fogadjon.

Steve Oravets, az egyik hajózási szakszervezet tisztviselője úgy nyilatkozott a héten a balesettel kapcsolatban, hogy az uszályt vontató hajót vezető első tiszt nem utasította a hajón szolgáló egyetlen fedélzeti matrózt: figyelje a folyót az uszályról, amelyet éppen vontattak. A szabályok szerint a hajóknak “megfelelő őrséget” kell biztosítaniuk, ám arról nincs rendelkezés, hogy ezt pontosan hogyan kell teljesíteni. A szakszervezeti tisztviselő szerint olyan tiszta időben, amilyen a szóban forgó napon volt, külön őrség nélkül is észre lehetett volna venni a folyón veszteglő vízibuszt, sőt olyan esetekben, amikor csak egy fedélzeti matróz teljesít szolgálatot, akkor biztonságosabb, ha ő is a vontató hajón marad.

A vízibusz kapitánya azt mondta a nyomozóknak, hogy akkor vették észre a feléjük közeledő uszályt, amikor az nagyjából 400 yardra (365 méter) volt tőlük. Oravets szerint ilyen távolságról az uszályt vontató hajó vezetőjének is látnia kellett a vízibuszt, de elképzelhető, hogy azt feltételezte, a jármű halad, és nem vette észre, hogy valójában egy helyben vesztegel.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés