2010.11.5 12:56; Frissítve: 2010.11.5 12:56


Nobe -békedíj – Kína azt szeretné, ha az ünnepségen a külföldi diplomaták nem vennének részt

Levélben szólította fel Kína a külföldi országokat, hogy ne küldjék el a norvég fővárosban akkreditált diplomatáikat a Nobel-békedíj átadásának ceremóniájára. – közölte pénteken az AFP diplomáciai forrásokra hivatkozva. Az idei díjazott a kínai börtönben lévő ellenzéki Liu Hsziao-po, aki az elismerést odaítélő bizottság indoklása szerint “az alapvető emberi jogokért Kínában folytatott hosszú és erőszakmentes küzdelméért” kapta a kitüntetést.

Az 54 éves Liu Hsziao-po jelenleg 11 éves börtönbüntetését tölti, amit azért kapott tavaly decemberben, mert segített a “Charter 08″ című ellenzéki dokumentum elkészítésében és terjesztésében. Az írás szerzői elsősorban politikai reformokat követeltek Kínában, beleértve a vallásgyakorlás, a véleményformálás és a gyülekezés szabadságát biztosító reformokat.

A nyugati országok több oslói külképviselete egybehangzóan azt közölte az AFP-val, hogy a kínai nagykövetségtől kaptak levelet, amely burkolt figyelmeztetést tartalmaz a december 10-i díjátadással kapcsolatban. Hagyomány, hogy a díjátadáson jelen vannak a külföldi országok nagykövetei, illetve diplomáciai képviselői is a meghívottak között.

“Megkaptuk a levelet, amely Kína helyzetét taglalja, és arra kér minket, hogy ne tegyünk olyat, ami destabilizálhatja Kínát. A levél nem szólít fel nyíltan arra, hogy maradjunk távol a díjátadástól, de aki tud a sorok között olvasni, ért a szóból”- mondta a svéd nagykövetség egyik vezető munkatársa, Olof Huldtgren az AFP-nak.

A Dpw Jones hírszolgálat közlése szerint a kínai külügyminiszter helyettes Pekingben azt mondta, hogy “vállalniuk kell tettük következményeit azoknak a kormányoknak, amelyek támogatásukról biztosítják Liu Hsziao-po-t. A norvég Nobel Intézet igazgatója, Geir Lundestad azt mondta, hogy “Kína világossá tette véleményét az ügyben, ezért nem meglepő a levél”.

Mivel a díjazott kínai ellenzéki börtönben, felesége pedig házi őrizetben van, egyelőre nem tudni, ki fogja átvenni a kitüntetés. A norvég Nobel Intézet vezetője csak annyit közölt ezzel kapcsolatban, hogy keresik a megoldást.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés