2010.12.3 08:07; Frissítve: 2010.12.3 08:07


"Minden nappal erősebb" Michael Douglas

"Minden nappal erősebb" Michael Douglas
“Minden nappal erősebbnek érzi magát” a gégerák miatt kezelt Michael Douglas, aki januárban tudja meg, hogy sikerült-e teljesen meggyógyulnia.

Ezt maga az amerikai színész közölte az amerikai sajtóban csütörtökön megjelent interjúkban. A 66 éves színész augusztusban jelentette be, hogy gégerákkal diagnosztizálták. Kemoterápián, és sugárkezelésen esett át.

“A kezelés első négy hete maga volt a pokol” – jelentette ki a kétszeres Oscar-díjas színész a People magazinnak adott interjúban. Douglas a Los Angeles Times című amerikai lapnak adott másik interjúban pedig közölte: ezt “még a legrosszabb ellenségeimnek sem kívánnám”.

Ugyanakkor Douglas közölte, hogy a nyolchetes kezelés után “minden egyes nappal erősebbnek érzi magát”, és “reményteljesnek érzi helyzetét”. A kezelés alatt kilenc kilogrammot fogyó színész elmondta: egy januári vizsgálat után derült majd ki, hogy sikerült-e teljesen megszabadulnia a ráktól.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés