2010.11.3 10:18; Frissítve: 2010.11.3 10:18


Meghalt Viktor Csernomirgyin

Életének 72. évében meghalt Viktor Csernomirgyin, Oroszország egykori miniszterelnöke – közölte szerdán a Kreml.

A szovjet birodalom összeomlása utáni évtized meghatározó alakja 1992 és 1998 között töltötte be a kormányfői posztot, és az olykor kiszámíthatatlannak tartott Borisz Jelcin államfővel szemben biztos kézzel irányította kabinetjét – írta a politikusról az AFP, hozzátéve, hogy Csernomirgyin szerda hajnalban hunyt el. Halálának okát nem hozta nyilvánosságra a Kreml, ám az orosz beszámolók szerint a politikus egy ideje már betegeskedett.

Az egykori kormányfő 1938-ban született egy Orenburg melletti faluban, mérnök-közgazdasági diplomát szerzett, és a műszaki tudományok kandidátusa volt. A nyolcvanas években gázipari miniszternek nevezték ki, majd ő szervezte meg a Gazpromot, amelynek első vezérigazgatója volt, erről a tisztségről kormányfővé választása előtt mondott le. 2001 és 2009 között Ukrajnában dolgozott nagykövetként, az elmúlt években pedig elnöki tanácsadó volt Dmitrij Medvegyev mellett, nemzetközi gazdasági együttműködés kérdésekben. Csernomirgyint sokan Jelcin utódának tekintették, ám végül az államfő leköszöntével Vlagyimir Putyin szerezte meg az elnöki tisztséget.

Viktor Csernomirgyint ugyanakkor az egyik legeredetibb orosz politikusként is számon tartják. Számos hobbija mellett nagy érdeklődéssel fordult a technika és a járművek felé, és a róla szóló hírek szerint gyakorlatilag bármilyen járművet képes volt elvezetni. A politikus érdekes mondásait a mai napig idézik Oroszországban. Egyszer például azt mondta, hogy “Mindegy, milyen pártot próbálsz létrehozni, az eredmény úgyis a Kommunista Párt lesz”. A legtöbbször emlegetett mondása pedig így hangzott: “Jobbat reméltünk, de úgy sikerült, mint mindig”.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés