A Héber Egyetem világhírű régésze az ásatási területen nekitámaszkodott egy védőkorlátnak, amely átszakadt, ő pedig a mélybe zuhant. A baleset után azonnal kórházba vitték. Az orvosok napokig küzdöttek életééért, de csütörtök éjszaka belehalt sérüléseibe – jelentette be az izraeli régészeti hivatal.
Ehud Netzer professzor éppen leghíresebb ásatásának helyszínén járt szerencsétlenül. A régész 2007-ben jelentette be, hogy három évtizedes kutatás után megtalálta Heródes király és két feleségének sírhelyét. A Ciszjordániában lévő Herodiumban három szarkofágtöredék került elő, de csontokat nem találtak, mert a feltételezések szerint a helyet egy Róma-ellenes zsidó felkelés során lerombolták. A tudósok szerint ugyanakkor mást nem igazán temethettek el a Heródes által önmagának építettetett helyen.
Máté evangéliuma szerint a hatalmát Jézustól féltő Heródes elrendelte valamennyi, két évnél fiatalabb fiú megölését Betlehemben. A legtöbb történész azonban kételkedik ebben, de abban egyetértenek, hogy Heródes számos egyéb brutális cselekményért, például tíz felesége közül legalább egy, illetve két gyermekének megöléséért felelős.