Kylie Minogue lett a leginspirálóbb
sztár, aki túlélte a mellrákot
egy pénteken nyilvánosságra hozott
internetes szavazás végeredménye
szerint.
Az ausztrál énekesnő azzal
érdemelte ki a legtöbb szavazatot a brit Amoena
mellprotéziseket gyártó cég
online felmérésében, mert
“nyíltan és őszintén
beszélt a nyilvánosság előtt a
betegségről.” A 42 éves
Minogue-nál 2005-ben diagnosztizálták
a mellrákot, majd meg is műtötték
illetve hónapokon át
kemoterápiás kezelést kapott.
Az énekesnő aztán egy éven
belül visszatért a koncertszínpadra
és azóta is vannak fellépései.
Tavaly 21 országban adott koncertet és
nemrég jelent meg 11. stúdióalbuma
Aphrodite ((afrodájti)) címmel.
Az Amoeana felmérésében ezren
szavaztak: a listán szerepel még többek
közt a néhai Linda McCartney, a szintén
ausztrál énekesnő, Olivia Newton-John, a
“Vészhelyzet” sztárja Maura Tierney,
és a “Szex és New York” sztárja,
Cynthia Nixon is.
Az Amerikai Rákbetegség
Társaság és a Nemzetközi
Rák-kutatás Ügynökség adatai
szerint évente 1,3 milliónyian lesznek
mellrákosok világszerte és
közülük 465 ezer nő veszti
életét a betegsében.