Sheen publicistája szerint azonban egy “súlyos allergiás reakció” miatt szállították kórházba, ahonnan már kedden este ki is engedték.
Az amerikai újságokban megjelent hírek szerint Sheent azután szállíttatta kórházba a rendőrség, hogy részegen és meztelenül találták hotelszobájában, amelyet egy dühkitörés közben szétvert. A hotel biztonsági szolgálatát egy nő értesítette a színész szobájából kedden, nagyjából hajnali két órakor. A New York Post értesülései szerint a hölgy egy prostituált volt, aki annyira megijedt Sheen dühkitörésétől, hogy félelmében bezárta magát a fürdőszobába.
A Post információi szerint a hotelszobában hétezer dolláros kárt okozott a színész, aki azután borult ki, hogy nem találta pénztárcáját, és mobiltelefonját. Még a csillárt is megrongálta. A lap rendőrségi forrásai szerint alkohol mellett még kokaint is fogyasztott. “Szerintem irracionálisan viselkedett, és bódult állapotban volt” – mondta el egy rendőr a People magazinnak nyilatkozva.
Sheent volt felesége, Denise Richards kísérte el a kórházba, aki a színész melletti szobában lakott két közös gyerekükkel együtt. Richards a CNN amerikai hírtelevíziónak elmondta: tudja mi történt volt férje szobájában, de nem volt hajlandó nyilatkozni az esetről.
Sheen szóvivője szerint azonban egy gyógyszerre adott súlyos allergiás reakció miatt kellett kórházba szállítani a színészt. “Minden más csak spekuláció” – közölte Stan Rosenfield, az AFP francia hírügynökséggel.