2010.11.4 07:05; Frissítve: 2010.11.4 07:05


Közelebb Harry Potter láthatatlanná tevő köpenyének megalkotása

Brit tudósok kifejlesztettek egy rugalmas filmszerű anyagot, amelynek apró részei képesek úgy manipulálni a fényt, hogy a tárgyak láthatatlanná válnak – derült ki a New Journal of Physics című szaklap csütörtökön közzé tett írásából.

Korábban is hoztak már létre ilyen, úgynevezett “meta-anyagokat“, de ez az első eset, amikor az az emberi szem számára látható fénysugarakat is képes eltéríteni. A tudósok szerint ez hatalmas lépés ahhoz, hogy megvalósuljon Harry Potter láthatatlanná tevő köpönyege.

A meta-anyagok eltérítik a fénysugarakat, de csak azokat a fénynyalábokat, amelyeknek a hullámhossza ugyanakkora, mint szerkezetük apró részecskéinek mérete. Ezt eddig csak a nagyobb hullámú, az infravörös tartományt is csak megközelítő, vagyis az emberi szem számára érzékelhetetlen tartományban található fények esetében sikerült. A látható tartományban – vagyis a 400-700 nanométer hullámhosszúság között – olyan apró részecskékből kell az anyagot megalkotni, amely mostanáig lehetetlennek bizonyult.

A skóciai St. Andrews Egyetem kutatója szerint azonban eddig túlságosan kemény anyagokkal próbálkoztak. “Az eddigi kísérletek során hálószerű szerkezetek egymásra helyezésével hozták létre a meta-anyagot” – magyarázta Andrea Di Falco. Ő és csapata azonban egy vékony polimer filmet használt. “Egyetlen réteget hoztunk létre, ez a membrán képes arra, hogy háromdimenziós, rugalmas meta-anyag legyen” – mondta a tudós. A Metaflexnek elnevezett anyag a 620 nanométer hullámhosszúság körüli fényeket képes eltéríteni.

“Ez még nem a láthatatlanná tevő köpeny, de egy hatalmas lépés abban az irányban” – nyilatkozta a BBC-nek egy a meta-anyagokkal foglalkozó londoni fizikus. Ortwin Hess szerint a következő lépés annak a meghatározása, hogy változik-e a most megalkotott film tulajdonsága, ha meghajlítják, vagy összehajtják. A professzor szerint, ha mozgatás közben is áthatolhatatlan lesz a fény számára, akkor még közelebb jutnak Harry Potter köpenyéhez. Ha viszont érzékenyen reagál a mozgatásra, akkor is hasznos lehet az újgenerációs optikai eszközök, például kamerák lencséinek megalkotásánál.

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés