2010.11.12 08:26; Frissítve: 2010.11.12 08:26


Hazaengedték a kómában fekvő Ariel Sharont

Átmeneti időre hazaengedték a kórházból Ariel Sharon volt izraeli miniszterelnököt pénteken. A politikus már öt éve kómában van.

Az AFP helyszíni tudósítása szerint mentővel vitték Ariel Sharont a dél-izraeli birtokára péntek reggel. Shlomo Noy, a Tel-Aviv melletti Sheba kórház rehabilitációs egységének vezetője szerint vasárnap már vissza is viszik. A következő időszakban többször kiengedik, majd később döntenek arról, hogy állandó otthoni ápolását meg lehet-e oldani. “Ez bevett gyakorlat, mielőtt egy krónikus beteget hazaenged a kórház” – mondta Noy. Az AFP szerint három-négy alkalommal fogják hazavinni 48 órás időszakokra Sharont.

Ariel Sharon 2006 január elején kapott agyvérzést. Kómába esett, amiből azóta sem épült fel: orvosai szerint vegetatív, de stabil állapotban van. Alvási ciklusai vannak, nappal pedig kinyitja a szemét. Családtagjai szerint Sharon időnként felismeri őket.

Sharont 2001-ben választották meg izraeli kormányfőnek. Nevéhez fűződik egyebek közt a telepesek és a hadsereg kivonása 38 év megszállás után Gázából, a Ciszjordániát és Izraelt elválasztó fal építésének kezdeményezése, valamint még védelmi miniszterként Libanon 1982-es megszállása.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés