2010.11.3 08:09; Frissítve: 2010.11.3 08:09


Harry Potter miatt pusztulnak az indiai baglyok?

Harry Potter miatt pusztulnak az indiai baglyok?
Harry Potter tehető felelőssé számos indiai bagoly rossz sorsáért és haláláért – ezt állítja az ország környezetvédelmi minisztere, aki szerint az indiai gyerekek egymással versenyezve próbálnak minél inkább hasonlítani a varázslótanonchoz.

Jairam Ramesh azt mondta: egyre több családban tartanak hóbaglyot házi kedvencként, hogy a gyerekek ezzel is kövessék Harry Potter példáját, akinek a történet szerint Hedvig nevű madara kézbesítette a leveleit.

“Úgy tűnik, Harry Potter nyomán furcsa bűvölet lett úrrá a városi középosztálybeli családokon, ahol baglyokat adnak ajándékba gyerekeknek” – mondta a miniszter a BBC-nek, utalva az Indiában rendkívül népszerű gyerekkönyvre. A Traffic vadvédelmi szervezet adatai szerint az ország vadon élő bagoly populációja csökkenésnek indult az utóbbi időben, amiért az új ajándékozási hóbort tehető felelőssé – tette hozzá.

Ráadásul a madarakat nemcsak befogják és eladják, hogy természetes lakóhelyüktől idegen környezetben kelljen élniük, de különböző fekete mágia szertartások során több egyedet meg is ölnek. A Traffic ezért szigorúbb fellépést sürget a baglyok védelmében, különösen a pénteken kezdődő Diwali hindu fesztivál idejére, ami a természetvédők szerint újabb alkalmat ad arra, hogy baglyokat áldozzanak a szertartásokon.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés