2010.07.12 13:18; Frissítve: 2010.07.12 13:18


Elhunyt Kállai Ferenc

Életének 85. évében vasárnap elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díjas, Érdemes Művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet színésze – közölte internetes oldalán a Magyar Színház. A színművész temetéséről később intézkednek.

Kállai Ferenc 1925. október 4-én született Gyomán. A Színművészeti Akadémiát 1944-ben végezte el, majd 1945-től a Szabad Színház, 1946-tól a Belvárosi Színház, 1948-tól a Nemzeti Színház, 2000-től a Pesti Magyar Színház társulatának volt a tagja. 1977-től tizenhárom éven át tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1987-től egyetemi tanárként. Kállai 1981 és 1990 között a Színházművészeti Szövetség elnöke, 1985 és 1989 között országgyűlési képviselő volt. 1989-ben minden hivatalos tisztségéről – így az országgyűlési képviselőségről is – lemondott. 1998-ban Budapest díszpolgárává választották.
Majdnem lehetetlen felsorolni valamennyi színházi szerepét. Szinte a teljes Shakespeare-repertoárt végigjátszotta. A teljesség igénye nélkül volt Rómeó a Rómeó és Júliában, várkapus a Macbethben, Falstaff a IV. Henrikben, Polonius a Hamletben, Gloster a Lear királyban, Aenobarbus az Antonius és Kleopátrában. Emellett Noszty Ferit játszotta Mikszáth: A Noszty fiú esete Tóth Marival-jában, Szakhmáry Zoltánt Móricz Úri murijában, Sebők Imrét Sarkadi Elveszett paradicsomában, Paál Károlyt Csurka Döglött aknák-jában, Lukát Gorkij Éjjeli menedékhelyében, az Úr hangját Madách: Az ember tragédiája című művében, Jakabot Márai A kassai polgárok-jában – csak, hogy néhányat említsünk szinte végtelen szerepéből.

Színpadi alakításai mellett számos filmben is játszott. Szerepelt a Kétszer kettő néha ötben, a Bogáncsban, a Csutak és a szürke lóban, az Iszonyban, az Ezek a fiatalokban, A veréb is madárban, A dunai hajósban, A pogány Madonnában, a Hány az óra, Vekker úr?-ban, A miniszter félrelép-ben, az Üvegtigrisben – és rengeteg másban.
Legismertebb filmszerepét talán a Bacsó Péter rendezte, 1969-ben készült, de politikai okokból csak több mint tíz évvel később bemutatott legendás A tanúban láthattuk tőle, melynek Kállai volt a főszereplője: Pelikán Józsefet, a gátőrt alakította. A film kultuszfilm, a magyar narancsból hetilap, dr. Kotászból pedig rockzenekar és falfirka lett. A film jó néhány bonmot-ja – mint például “az élet nem habos torta”, “a nemzetközi helyzet fokozódik”, “csapásokat adunk, csapásokat kapunk” “hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának” – beépült a köztudatba, Pelikán elvtárs figurája pedig a magyar filmtörténet kitörölhetetlen alakjává vált. Szintén Bacsó rendezésével és Kállai főszereplésével 1994-ben – immár a rendszerváltással megjelent anomáliákat kikarikírozva – elkészült a film folytatása Megint tanú címmel, de az eredeti film sikerét nem sikerült megismételni.

2006 szeptemberében az akkor műtét előtt álló Kállai Ferenc interjút adott a Magyar Televíziónak. Az interjú végén a riporter, Verebes István így búcsúzott idősebb pályatársától: “Felhívom a figyelmedet, hogy a kórházban ápolónők is vannak és ez téged talán földerít.” “Így van” – válaszolt Kállai.

Kállai Ferenc számos kitüntetés birtokosa volt. 1956-ban és 1958-ban Jászai Mari-díjjal, 1966-ban Érdemes művész, 1970-ben Kiváló művész elismeréssel, 1971-ben SZOT-díjjal, 1973-ban Kossuth-díjjal, 1995-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, 2002-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetéssel, 2006-ban Prima Primissima díjjal ismerték el színészi nagyságát. 1995-ben a Halhatatlanok Társulatának lett örökös tagja, majd 2000-tól egyike lehetett az első tizenkét olyan színésznek, illetve színésznőnek, akik a Nemzet Színésze, illetve Színésznője címet tudhatták magukénak.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés