2010.06.18 15:17; Frissítve: 2010.06.18 15:17


Elhunyt José Saramago Nobel-díjas portugál író

Elhunyt José Saramago Nobel-díjas portugál író

87 éves korában elhunyt José Saramago
Nobel-díjas portugál író,
költő. Egy kis portugál faluban,
Azinhagában született 1922. november
16-án.

Tanulmányait anyagi okokból
félbehagyta, és géplakatosként,
később irodákban dolgozott. Irodalmi
érdeklődése az iskolában
kezdődött, ahol kiváló irodalmi
oktatásban részesült. 1959-től
kiadóknál és
újságoknál dolgozott. 1944-ben
megházasodott, egy lánya született.


1969-ben belépett a portugál
kommunista pártba,
több
társadalmi funkciót vállalt,
később lapigazgató lett a
Diário de Notíciás
című napilapnál, ahonnan azonban
1975-ben elbocsátották. Ezután
fordításból élt, majd sorra
jelentette meg műveit. 1988-ban másodszor is
megnősült, egy spanyol
újságírónő lett a
felesége. A parlament tiltakozása miatt nem
kaphatta meg az Európai Irodalmi
Díjat,
ezért elhagyta
Portugáliát, és a
Kanári-szigeteken, Lanzarotén telepedett le,
itt élt élete végéig.

Első regényét 1947-ben írta,
1980-ban írott Fölemelkedve a
Földről
című
regényéért megkapta Lisszabon
Város Díját.
A
hírnév csak jóval később,
1982-ben vette szárnyaira, A kolostor regénye
című művével vált
nemzetközileg ismertté. Történelmi
meséjének különlegesen szép
nyelvezete sokaknak szerzett örömet.
Federico Fellini olasz filmrendező, a
burjánzó, színdús képek
nagy kedvelője azt mondta róla, hogy ez a
legérdekesebb regény, amelyet valaha
olvasott. Regényeiben az elnyomott, kisemmizett
emberek perspektívájából
mutatja be hazája történelmét. A
Lisszabon ostromának
históriájával
(1989) az
egyetemes kérdések felé fordult. A
Jézus Krisztus
Evangéliumában
(1991) a
Megváltó
életét meséli el a maga
különös felfogásában, a
Vakságban (1994) az elvakult
önzésbe belefeledkezett emberiségre
váró sorsot írja meg allegorikusan, a
Minden egyes név (1998)
című regényében a nevek, a
lét és a halál kérdéseit
boncolgatja. Regényei gyakran az utópia
és a fantasztikum határán mozognak.
Stílusa esszéista, gyakran elmélkedik,
boncolgat.
Saramago más műfajokban is
kitűnt: Lehetséges versek (1966) és
Valószínűleg boldogság (1970)
verseskötetei népszerűek
hazájában, csakúgy mint a Majdnem
tárgy (1978) című
novelláskötete. Utazás
Portugálián át, 1981 című
lírai útinaplója, amelyet
hazájáról írt, szintén
olvasott és közkedvelt művei
közé tartozik.

Az irodalmi Nobel-díjjal 1998-ban
tüntették ki. Műveit számos
nyelvre, köztük magyarra is
lefordították.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés