Szomorú nap ez a mai az összes jazzrajongónak, mivel a műfaj egyik legnagyobb alakja távozott közölünk. Buddy Collette vasárnap vesztette életét nyolcvankilenc esztendősen, ám a családja csak most jelentette be a hírt, mert szerettek volna nyugodtan gyászolni. Buddy halála azért óriási veszteség, mert így a jazz történelmének egyik darabja távozott. Ugyanis ő nemcsak az egy kiemelkedő tehetségű szaxofonos volt, hanem szinte egymaga formálta a stílust az ötvenes évek Los Angelesében, valamint rengeteg pályatársának ő indította el a karrierjét. Olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Frank Sinatra, Nat King Cole, Charlie Mingus, vagy James Newton. Illetve ő volt az egyik első színesbőrű zenész az etnikailag kettészakadt Amerikában, aki rendszeresen szerepelt a tévében.
Egy 1998-as stroke miatt azonban többé nem tudott hangszert venni a kezébe, de továbbra is a közösség kiemelkedő tagja maradt. Ugyanis egyfajta mindenki nagypapájaként élt, akit imádtak az emberek a bölcsességért és a jóságáért.
forrás: Story online