2010.06.29 08:41; Frissítve: 2010.06.29 08:41


Elekes Gyula kiállítás Moszkvában

Elekes Gyula kiállítás Moszkvában
Elekes Gyula székelyudvarhelyi tűzzománc-művész munkáiból álló kiállítás nyílt a moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központban.

1960-ban született Székelyudvarhelyen, jelenleg is ott él. 1979-ben végzett a marosvásárhelyi Művészeti Líceum grafika szakán. Tanulmányait később német és spanyol magániskolákban-alkotóműhelyekben végezte. Volt rajztanár, szakképzetlen munkás, reklámgrafikus egy szerszámgépgyárban, tűzzománcozást oktató tanár Ausztriában, Németországban, Spanyolországban, öt évig vezetett egy hivatásos színházat, hivatásos néptáncegyüttest, hat éve vezet egy művelődési központot. Tűzzománcozást oktat Székelyudvarhelyen, Soltvadkerten, Kiskörösön, Keszthelyen, Hildesheimban és La Corunaban.  
 
A tűzzománccal 1980 óta ismerkedett meg, de ez a folyamat ma is tart.  
1990 – 2005 között évente, egy év kivételével meghívottja volt a Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Szimpóziumnak.  
 
1990 – 1994 között évente egy hónapot ösztöndíjasként alkotott a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben. Szakmai tudása gyarapításában nagy segítségére voltak Turi Endre festőművész és Pap Gábor művészettörténész.  
 
1992, 1994, 2001 –ben Hiltrud Blaich és Bernward Horn németországi, 1995, 1996, 1997, 1999, 2002, 2004-ben Julia Ares spanyolországi tűzzománc-művész meghívására alkotó tanulmányúton vett részt.  


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés