A kék zafír- és gyémántgyűrűt még Vilmos apja, Károly herceg adta Dianának eljegyzésükkor, 1981 februárjában. Károly és Diana 1996-ban váltak el, a walesi hercegnő egy évvel később vesztette életét egy autóbalesetben Párizsban.
Károly herceg és Diana hercegnő 28 éves, idősebbik fia októberben jegyezte el szintén 28 éves barátnőjét egy kenyai vakáción. Miután a lány igent mondott, Vilmos tájékoztatta a királyi családot is szándékáról, majd megkérte barátnője kezét annak édesapjától is. A londoni trón második várományosa 2011 tavaszán vagy nyarán vezeti oltár elé menyasszonyát. A fiatal házasok az esküvő után Észak-Walesbe költöznek majd, ahol Vilmos herceg folytatja a kiképzést a brit királyi légierőnél.
A pár 2001-ben ismerkedett meg a St. Andrews egyetemen, ahol mindketten művészettörténetet tanultak. 2007-ben ugyan egy rövid időre szakítottak, ám végül kibékültek, és azóta is együtt élnek.
A pár kedden részt vett egy fotózáson is, néhány órával azután, hogy bejelentették eljegyzésüket. Vilmossal a nagy hír után beszélt David Cameron brit kormányfő is, aki szerint a herceg “nagyon izgatott”.