2010.10.30 12:23; Frissítve: 2010.10.30 12:23


Biztonságban leszállt a gyanús utasszállító New Yorkban

Obama szerint zsinagógáknak szánták a robbanóanyagokat tartalmazó csomagokat.

Az amerikai hatóságok várták a JFK reptér kifutópályájánál egy Londonból New Yorkba tartó, a British Airways (BA) légitársasághoz tartozó utasszállítót “elővigyázatosságból” – jelentették be a reptér illetékesei szombaton. Az intézkedést azután rendelték el, hogy pénteken több teherszállító gépen is találtak Jemenből származó, robbanóanyagokat tartalmazó csomagokat: az egyiket Dubai repterén, a másikat pedig a brit East Midlands repülőtéren.

A BA egyik szóvivője megerősítette, hogy az utasszállító megérkezett Londonból a John F. Kennedy reptérre és minden utas biztonságban hagyta el a gépet. Azt azonban nem erősítették meg, hogy a gép rakterét átvizsgálták-e.

Barack Obama amerikai elnök magyar idő szerint péntek éjjel tartott sajtótájékoztatót, amelyen azt mondta: két, Jemenből származó, robbanóanyagot tartalmazó csomagokat találtak teherszállító repülőgépeken. Obama hozzátette: Chicagóban lévő zsidó zsinagógákat akartak felrobbantani a terroristák. Az amerikai elnök még korábban elrendelte, hogy a philadelphiai és New Jerseyben lévő Newark reptéren vontassák “izolált” helyre a gyanús csomagokat tartalmazó teherszállító gépeket és vizsgálják át azokat, mert – szerinte – azokon is lehetnek Jemenből származó robbanóanyagok. Obama azt is elmondta, hogy a szaúd-arábiai hatóságok hívták fel az amerikai illetékesek figyelmét a terrorveszélyre, amely miatt más amerikai reptereken is átvizsgáltak olyan gépeket, amelyeken lehetnek jemeni csomagok.

Eközben amerikai és kanadai vadászgépek kísértek egy, az Egyesült Arab Emirátusokból elindult repülőgépet New Yorkba: de az Emirátusok egyik illetékesek közölte, hogy azon a gépen nincsenek olyan csomagok, amelyeket Jemenben adtak volna fel.

Theresa May brit belügyminiszter szombaton bejelentette: vizsgálják, hogy az Egyesült Államokba induló teherszállító gépen talált, jemeni csomag bomba-e. Az East Midlands Repülőtéren talált, Chicagóba tartó, gyanús csomagot tartalmazó gép végül nem indult el a tengerentúlra. Ugyanilyen csomagot találtak egy dubai reptéren egy teherszállító gépen is.

A brit kormány egyébként már idén januárban felfüggesztette közvetlen járatait Jemenbe, miután egy jemeni terrorista-kapcsolatokkal rendelkező, nigériai férfi az alsónadrágjába rejtett robbanóanyaggal akart felrobbantani egy utasszállítót tavaly karácsonykor Detroit felett, de végül nem sikerült végrehajtania a merényletet.

A Daily Telegraph napilap szerint a brit titkosszolgálat, az MI6 egyik jemeni kapcsolatokkal rendelkező tisztje kapott egy fülest a robbanóanyagokat tartalmazó csomagokról. A The Guardian pedig arról számolt be, hogy ezután perceken belül értesítették Washingtont. A lapok információját nem erősítették meg a brit hatóságok.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés