2010.09.15 08:21; Frissítve: 2010.09.15 08:21


Bihari: Raffaelnél és Pálnál is volt kés a gyilkosság éjszakáján

Nem tett vallomást szerdán a Cozma-ügy ötödrendű vádlottja a Veszprém Megyei Bíróságon. Csak annyit mondott, hogy nem ismeri el bűnösségét, bár igaz, hogy a szórakozóhelyen lévő dulakodásban részt vett és megrúgta Marian Cozmát.

Bihari Csaba fenntartotta a nyomozás során tett vallomását, amely során korábban elmondta: nem látta a gyilkosságot, amikor kiért a szórakozóhely elé Cozma már a földön feküdt. Nem volt kés nála, Raffael Sándornál és Pál Gábornál azonban látott kést aznap este. A társaság egyik tagjától Bihari is hallotta azt a mondatot, hogy “Csoki szúrt”.

A nyári ítélkezési szünet után hétfőn folytatódott Veszprémben a Cozma -per. A Veszprém Megyei Bíróság 29 tárgyalási napot tűzött ki a gyilkosság tisztázására. Heten állnak bíróság elé, azok akik ellen emberölés, életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és bűnpártolással a vád.

A hétfői tárgyaláson az első,- másod – és harmadrendű vádlott sem tett vallomást. Raffael Sándor, Németh Győző és Sztojka Iván is fenntartotta azt, amit korábban mondott, tagadták, hogy bármi közük lett volna a gyilkossághoz.

A Cozma-ügy negyedrendű vádlottja kedden terhelő vallomást tett Raffael Sándorra. “Te jó ég mit tettem” – Pál Gábor szerint ezt mondta Raffael Sándor február 8-án, miután megtudta, hogy meghalt Marian Cozma. Pál szerint Németh Győző már az emberölés éjszakáján a szórakozóhelyen azt mondta, hogy “Csoki szúrt”

A vád szerint 2009 február 8-án a halálos szívszúrást Marian Cozma Raffael Sándortól kapta, a Cozma segítségére siető Ivan Pesicet Németh Győző vesén szúrta, Zarko Sesumot pedig arcon rúgta.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés