2010.09.20 11:47; Frissítve: 2010.09.20 11:47


Betiltották az arcot elfedő kendőt Franciaországban

Franciaországban a szenátus is megszavazta kedden azt a törvényt, amely megtiltja az arcot teljesen elfedő kendő – lényegében két iszlám női viselet, a nikáb és a burka – viselését nyilvános helyen.

A tilalom jövő tavasszal lép hatályba, ha az alkotmánybíróság nem talál benne hibát. A késleltetéssel a törvény propagálását segítik elő. A szavazás 246:1 arányú volt, ami nem tükrözi azt a hatalmas társadalmi vitát, amelyet az előterjesztés kiváltott. Franciaország az első európai állam, ahol ilyen általános tilalmat fogadtak el. Hasonló törvény készül Belgiumban is.

Franciaországban hivatalos becslés szerint mintegy 1900 nő hord ilyen viseletet. A törvény szövege úgy fogalmaz, hogy “az arc eltakarása tilos közterületen”. Ez az utcákon túlmenően “a közönség előtt nyitott helyeket” jelenti, vagyis az üzletek, a járművek, vendéglátó helyek, valamint a közintézmények is beletartoznak.

Konkrétan nem nevezi meg a törvény a két inkriminált ruhadarabot: a nikábot (ezen csak a szemek számára van rés) és a burkát, amely tetőtől talpig eltakarja az egész testet, és a viselője csak a szöveten keresztül lát. A szabálysértőket 150 euróval és/vagy állampolgári ismeretek tanfolyammal büntetik. Egy év börtönnel és 30 ezer euró pénzbüntetéssel sújtják azt, aki rákényszerít egy nőt az ilyen viselet hordására.

(MTI)


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés