2010.10.27 13:11; Frissítve: 2010.10.27 13:11


A romániai vajdahunyadi vár is forgatási helyszíne lesz a Szellemlovas 2-nek

A romániai vajdahunyadi vár is forgatási helyszíne lesz a Szellemlovas 2 című amerikai filmnek, amelynek főszerepét Nicolas Cage alakítja.

A filmet november elsején kezdik forgatni Romániában, kezdetben a dél-erdélyi Szeben megyében. A vajdahunyadi vár vezetősége szerint nagy valószínűség szerint néhány jelenetet a filmből a vajdahunyadi várban is forgatnak majd.

Nicolae Ceriser, a várban működő múzeum igazgatója a Mediafax román hírügynökségnek elmondta, hogy jelenleg tárgyalásokat folytatnak a kastély bérlési feltételeiről. Hozzátette, hogy a forgatás miatt novemberben két napig várhatóan zárva lesz a látogatók előtt. Rámutatott: az eddigi tárgyalások szerint a vár belsejében és a főkapunál lévő hídon forgatnak majd jeleneteket.

Az Oscar-díjas színész, Nicolas Cage már Romániában van, ahol korábban részt vett karitatív akciókban. Vajdahunyad vára a XIII. században épült, gótikus stílusban. Az uradalmat a kastéllyal együtt Zsigmond király katonai érdemeiért adományozta Hunyadi János atyjának, Vajknak. Hunyadi János az 1440-es években kezdte el a családi birtokközpont, Vajdahunyad kiépítését. A várban élt felesége, Szilágyi Erzsébet is. A műemlék belső tereiben jelenleg történelmi, régészeti és néprajzi tárgyakat állítanak ki.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés