2010.11.21 09:12; Frissítve: 2010.11.21 09:12


A britek Vilmost akarják a következő királynak

Nem a trónörökös Károly herceget, hanem fiát, Vilmost akarják a britek következő királyuknak – derül ki három, vasárnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból is. A jelenlegi uralkodó, II. Erzsébet királynő 28 éves unokája a héten jelentette be, hogy jövőre elveszi kedvesét, Kate Middletont. A szigetország a bejelentés óta esküvői lázban ég, az emberek többsége pedig úgy véli, hogy a néhai Diana hercegnő idősebb fia sokkal jobb király lenne apjánál.

A The News of the World című újság egy több mint kétezer fős mintán elvégzett kutatás eredményét közli. Eszerint a britek 55 százaléka gondolja úgy, hogy Vilmosnak “át kellene ugrania” apját, és neki kellene követnie II. Erzsébetet, ha a királynő meghal. A szigetország lakóinak 64 százaléka ráadásul úgy véli, hogy a fiatal herceg és kedvese sokkal jobbat tenne Nagy-Britanniának hosszútávon, mint a 62 éves Károly és második felesége Kamilla. A lap egyébként közölt is egy fotómontázst, amelyen Vilmos és Kate már a trónon ül.

Hasonló eredményre jutott a Sunday Times felmérése is. A megkérdezettek 44 százaléka azt szeretné, ha Károly átengedné fiának a trónt, és 56 százalék gondolja úgy, hogy Vilmos jobb uralkodó lenne apjánál.

Akárcsak a többi kutató, a People magazin által felkért kutatóintézet is kétezer embert kérdezett meg. 49 százalékuk szeretné, ha rögtön az ifjú pár kerülne trónra, és mindössze 16 százalék véli úgy, hogy Károlynak és Kamillának kellene követnie II. Erzsébetet.

Vilmos kedden jelentette be, hogy már októberben eljegyezte kedvesét, akivel nyolc éve vannak együtt. A pár közleménye szerint jövő év tavaszán, vagy nyáron összekötik életüket. A menyegző pontos időpontja és helyszíne azonban még titok. Több brit újság is megírta, hogy a fiatalok legszívesebben áprilisban házasodnának, de az udvar egy későbbi időpontot preferál.

A szigetországban a trónt általában a legidősebb fiú – ez esetben Károly herceg – örökli. A 84 éves II. Erzsébet a világ második leghosszabb ideje trónon levő uralkodója, akinél hosszabb ideje, csak a thaiföldi király viseli a koronát. Egy, az amerikai NBC tévétársaság által augusztusban forgatott, de csak pénteken bemutatott interjúban Károly azt mondta, hogy nem akar a királyságra gondolni, mert az azt jelentené, hogy anyja meghal.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Kalauz karambolozott vonattal
Vonatkalauz karambolozott vonattal Romániában egy fénysorompónál. tovább »
Megölte a legjobb inge
Ing ölt embert Romániában: beakadt egy szögbe, és megfojtotta viselőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés