Fignon 1983-ban és 1984-ben nyerte meg a világ legrangosabb országúti kerékpáros versenyét. 1989-ben pedig nyolc másodperccel maradt le a győzelemről az amerikai Greg LeMond mögött. A verseny történetében ez volt a legkisebb különbség a győztes és a második között.
Fignon 76 diadalt aratott karrierjében, amelyet az 1980-as évek végén kétszer is beárnyékolt pozitív doppingtesztje. A “Fiatalok voltunk és közömbösek” című életrajzi könyvében később elismerte, hogy kokszolt, de tagadta, hogy ennek kapcsolata lenne a rákjával. “Mindenki doppingolt, de lehetetlenség tudni, hogy a serkentőszerek milyen egészségi károkat okoznak.”- írta a könyvben.
Fignon a francia állami tévének dolgozott az utóbbi időben szaktanácsadóként. 2009-ben és idén az ő kommentárjait hallhatták a nézők a Tour de France-on, dacára annak, hogy ekkor már kemoterápiát kapott a rák miatt.
- Független Hírügynökség -