2010.08.2 14:52; Frissítve: 2010.08.2 14:52


Süti, Schumi, satöbbi

Volt ugyan ezer szeletes óriás torta pénteken a 25. Formula 1-es Magyar Nagydíj tiszteletére, így aztán kis túlzással e sorok írója is elmondhatja magáról, hogy együtt sütizett Alonsóval, Vettellel, Schumacherrel, vagy éppen Mr. Ecclestone-nal.

De összességében nem volt óriási csinnadratta a negyedszázados jubileum kapcsán. A kollégákkal beszélgetve igazán nem is hiányzott senkinek a tűzijáték.

…mert az megadatott vasárnap. Esősnek jósolták, napsütéses lett. Unalmasnak a Red Bull fölény miatt, de nem lett álmosító, sőt. Ugyanakkor a paddockban, ha nem is volt szó szerint tapintható a feszültség, de az már látszik, hogy hét futammal a világbajnokság vége előtt Massa és Alonso, no meg Vettel és Webber nem együtt fognak az F1 előttünk álló négy hetes szünetében pihizni…

Persze az élet megy tovább, lassan kiürül és csend borul a Hungaroringre. A pályára, amelynek úgy fest új vezetése lesz. Bízzunk benne és drukkoljunk, hogy olyan sikeres, elkötelezett és fanatikus, mint Palik László és csapata.

Egy dolog viszont nem hagy nyugodni: miért rombolja szét hétről, hétre a hétszeres világbajnok Schumi azt a nimbuszt, ami visszatérése előtt övezte. Állítólag volt az a pénz…

De megérte?



“Fernando! Csak egy szóra!”

boon | 2010.08.02 14:45
Eltűntek a celebek a magyar Formula 1-es futamról. Vagy mégsem?



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Elmarad a Ferencváros és a Vasas dallasi fellépése
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - Az utolsó pillanatban törölték azt a négyes tornát, amelyen a [...] tovább »
NHL – Lezárult a Devils menetelése
New York, 2012. február 10., péntek (MTI/AP) - A New Jersey Devils szétlövésben kikapott a vendég St. Louis [...] tovább »
A portugál katolikus papok válogatottja nyerte az Eb-t
Békéscsaba, 2012. február 10., péntek (MTI) - A portugál válogatott nyerte meg a Katolikus Papok Teremlabdarúgó [...] tovább »
Bocskai emlékverseny – Harcsa Zoltán világbajnokot vert
Debrecen, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A kétszeres világbajnok üzbég Abbosz Atojev legyőzésével jutott [...] tovább »
Magosi feljövőben
Salakmotor - Az argentin salakmotoros egyéni bajnokság 11. fordulójában Magosi Norbert Covatti és Iturre mögött a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása