2010.09.2 14:10; Frissítve: 2010.09.2 14:10


VPFSZ: Elbizonytalanodtak a pénzügyőrök, veszélyben a bevételek

Elbizonytalanodtak a pénzügyőrök, mert senki nem tájékoztatja őket megfelelően az adóhivatallal történő egyesítés körülményeiről, ez pedig veszélyezteti az egyes állami bevételek behajtását is – mondta csütörtöki tájékoztatóján Holecz Gábor.

A Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének elnöke szerint az egyesítés feltehetően elbocsátásokkal fog járni, a pénzügyőröket pedig jelenleg jobban foglalkoztatja bizonytalan helyzetük és jövőjük, mint a hatékony munkavégzés.

Holecz Gábor szerint ha hamarosan nem kapnak válaszokat, demonstrálni fognak, illetve az Európai Unióhoz fordulnak. A szakszervezet hiányolja a kormánnyal történő egyeztetéseket és a megfelelő tájékoztatást. A Vám- és Pénzügyőrséget, illetve az APEH-et a tervek szerint Nemzeti Ellenőrzési Hivatal néven január 1-jétől összevonják. A szakszervezet szerint már többször kezdeményezték a minisztériumokkal, illetve Vida Ildikóval, az egyesítést felügyelő kormánybiztossal való találkozást, de az nem jött létre. A szakszervezet elnöke hozzátette: a belügyi tárca képviselőjével csütörtökön tárgyalt. Felkai László államtitkár ígéretet tett arra, hogy ha a Belügyminisztériumon keresztül teszik fel kérdéseiket a téma kapcsán, akkor 15 napon belül válaszokat is kapnak.

Holecz Gábor szerint nem tudni, mi lesz a hivatásos állománnyal

Holecz Gábor szerint nem tudni, mi lesz a hivatásos állománnyal, hogyan illeszkednek majd a közalkalmazotti szférába az egyesítés után, illetve a szervezeti átalakításokkal hol és milyen mértékű elbocsátásokra kell számítani. A pénzügyőrök jelenleg a jövőjüket és a megélhetésüket féltik a megfelelő tájékoztatás hiányában, ez pedig negatívan befolyásolja az állami bevételek beszedését – közölte. Holecz szerint a helyzetet tovább rontja, hogy bár az előző kormány ígéretet tett a negyedéves előirányzatok teljesítése esetén a mozgóbér kifizetésére, a pénznek alig negyedét kapták csak meg a dolgozók, pedig szerinte az idei első félévben 11 milliárdos túlteljesítésben vannak.

A szakszervezet szerint az egyesítéshez legalább egyéves előkészület kellett volna

A szakszervezet szerint az egyesítéshez legalább egyéves előkészület kellett volna, illetve a költséghatékonyságról hatástanulmányokat kellett volna készíteni. Információi szerint Csehországban és Lengyelországban készültek is az ottani szervezetek egyesítésének tervezésekor ilyenek, de kiderült, hogy nem lenne olcsóbb a működés és végül nem is valósították meg a szervezeti integrációt. Holecz Gábor szerint ha szeptemberben nem kapnak megfelelő válaszokat az állomány jövőjét érintő kérdésekre, akkor itthon demonstrációkba kezdenek, illetve Brüsszelhez fordulnak az ügyükben.

Holecz Gábor a Független Hírügynökség kérdésére elmondta: napról-napra változik, milyen szervezeti egységeket terveznek megszüntetni. Erről pontos információ nincs, mint ahogy arról sem, hogy az egyesítés után a pénzügyőrség feladatai mivel bővülnek, illetve milyen feladatok kerülnek a rendőrséghez. Információi szerint a határokon történő drogfogások ügyeit és a színesfémlopásokkal kapcsolatos ügyeket is átvenné a rendőrség. Mint mondta: nem a VPOP és az APEH egyesítésével van problémájuk, hanem annak módjával és az egyeztetések hiányával.

- Független Hírügynökség -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Malév – A kormány módosította a kártalanítási rendeletét
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - Módosította a kormány a Malév Zrt. leállása miatt szükségessé [...] tovább »
A ménesgazdaságban járt a miniszter Csipkéskúton
Csipkéskút - Második állomáshelyéhez érkezett a nemzeti parkokat népszerűsítő körútján dr. Fazekas Sándor [...] tovább »
Hideg idő – A hétvégén több helyen várható havazás, marad a hideg
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A hétvégén elsősorban a déli megyékben lehet számítani [...] tovább »
Göncz Árpád 90 éves – Konferencia: a rendszerváltáskor hiányzott a megfelelő politikai kultúra
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A magyar rendszerváltás szereplőinek dolgát nehezítette, hogy [...] tovább »
Gyöngyösi Márton korábbi nyilatkozatának eredeti változatának nyilvánosságra hozatalát kéri
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A Jobbik a The Jewish Chronicle-nek Gyöngyösi Márton-interjú eredeti, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása