2010.09.2 14:45; Frissítve: 2010.09.2 14:45


Orbán Viktor: Újra a nemzetközi élvonalba tartozhat a magyar foci – Sport Tv

Van esélye a magyar futballnak, hogy újra a nemzetközi élvonalba tartozzon – jelentette ki a miniszterelnök a Sport Tv-nek adott interjújában, amelyből Orbán Viktor honlapján közöltek részleteket.

A kormányfő hozzátette: lesz olyan korosztály, amely – ahogy fogalmazott – felrepít minket a focivilágcsúcsaira. Ehhez meglátása szerint tudatos nevelőmunkára, elkötelezett kormányzatra és felelős sportszövetségre van szükség.

Orbán Viktorélete nagy szenvedélyének nevezte a focit

Orbán Viktor az interjúban élete nagy szenvedélyének nevezte a focit, és arra buzdította a fiatalokat, hogy akkor is futballozzanak, ha később nem válik belőlük élsportoló. Úgy fogalmazott: a foci ugyanis jellemformáló, és csökkenti a mai fiatalokra leselkedő veszélyeket azzal, hogy fegyelemre, bajtársiasságra, odaadásra nevel. A miniszterelnök azt is mondta: nemcsak a futballban, hanem az élet minden területén sok tehetséges és jóakaratú ember van az országban, de meglátása szerint egy központi erőnek kell megszerveznie, hogy a jó szándék és a tehetség ne vesszen el. Ebben a tekintetben szerinte minőségi változást hoz, hogy Csányi Sándor lett az MLSZ elnöke.

A miniszterelnök kijelentette: kormánya sportbarát kormány, ha egy megbecsült hazai sportág letesz az asztalra egy 5-10 éves fejlesztési tervet, akkor a kabinet oda fog állni mellé, és támogatja. A kormányfő szerint minden a koncepción, a fejlesztési tervek minőségén múlik. Orbán Viktor komoly kulturális problémának nevezte a lelátókon megfigyelhető “ócsárló” szurkolói magatartást, amely nem engedi, hogy egy-egy hazai futballmérkőzés békés, családi hétvégi eseménnyé váljon. A miniszterelnök ezen a téren változtatásokat sürgetett.

Az Orbán Viktorral készült interjút pénteken 18.00 órától sugározza a Sport1 csatorna.

- Független Hírügynökség -



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Malév – A kormány módosította a kártalanítási rendeletét
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - Módosította a kormány a Malév Zrt. leállása miatt szükségessé [...] tovább »
A ménesgazdaságban járt a miniszter Csipkéskúton
Csipkéskút - Második állomáshelyéhez érkezett a nemzeti parkokat népszerűsítő körútján dr. Fazekas Sándor [...] tovább »
Hideg idő – A hétvégén több helyen várható havazás, marad a hideg
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A hétvégén elsősorban a déli megyékben lehet számítani [...] tovább »
Göncz Árpád 90 éves – Konferencia: a rendszerváltáskor hiányzott a megfelelő politikai kultúra
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A magyar rendszerváltás szereplőinek dolgát nehezítette, hogy [...] tovább »
Gyöngyösi Márton korábbi nyilatkozatának eredeti változatának nyilvánosságra hozatalát kéri
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A Jobbik a The Jewish Chronicle-nek Gyöngyösi Márton-interjú eredeti, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása