Az ügyben csütörtökön tartott tájékoztatón a rendőrség norvég újságírók kérdésére azt közölte, hogy eddig a magyar jogrendszer sajátságai miatt nem adták ki az elfogatóparancsot, de az pénteken, vagy szombaton megtörténik.
Mint a Független Hírügynökség korábban hírül adta, a vasárnap, a VII. kerületi Hársfa utcai hostelben történt gyilkosság után nem sokkal repülőgéppel utazott el Magyarországróla kínai férfi, akit a norvég diáklány megölésével gyanúsítanak. A rendőrség azt egyelőre nem árulta el, hogy hová utazhatott a gyanúsított. A 26 éves kínai férfi vasárnap ölte meg a 21 éves norvég diáklányt, többször megszúrta egy késsel. A rendőrség cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint a kínai gyanúsítottra a Facebookon keresztül bukkantak volna rá, ám az ott szereplő információkat szintén vizsgálják.
A Fővárosi Bíróság azt közölte, hogy csütörtökön európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki Z. Fei ellen abban a büntetőeljárásban, melyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság indított a norvég diáklány megölése kapcsán.
- Független Hírügynökség -