2010.09.2 14:05; Frissítve: 2010.09.2 14:05


Hamarosan kezdődik az Alternatív Színházi Szemle

Immár 16. alkalommal rendezik meg az Alternatív Színházi Szemlét szeptember 10-e és 14-e között.

Ezúttal a budapesti Merlin Színházban lesz a rendezvény. A program célja, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtson a független színházi terület kiemelkedő társulatainak, idén tíz előadást láthatnak az érdeklődők – tájékoztatták a Független Hírügynökséget a szervezők.

Tíz előadást lehet majd megnézni

Az Alternatív Színházi Szemlét 1994-ben rendezték meg először, hogy a független színházak kiemelkedő társulatai is bemutatkozhassanak. A szemle mindig az aktuális évben született, különböző műfajú, innovatív szemléletű, alternatív és független színházi előadásokat gyűjti össze és bocsátja szemlére. Vagyis ez a program ugyanazt jelenti az alternatív és független színházaknak, mint a kőszínházaknak a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT).

Az Alternatív Színházi Szemle az első nyolc évben Budapesten, majd 2003-tól 2007-ig öt alkalommal Szegeden zajlott. 2008 óta a Befogadó Színházak Társulása és a Független Színházak Szövetsége együtt rendezi az eseményt, és az elmúlt két évben Debrecen adott otthont a rendezvénynek. Idén azonban a támogatások csökkenése miatt a budapesti Merlin Színházban lesz a szemle. Tíz előadást lehet majd megnézni.

- Független HÍrügynökség -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Malév – A kormány módosította a kártalanítási rendeletét
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - Módosította a kormány a Malév Zrt. leállása miatt szükségessé [...] tovább »
A ménesgazdaságban járt a miniszter Csipkéskúton
Csipkéskút - Második állomáshelyéhez érkezett a nemzeti parkokat népszerűsítő körútján dr. Fazekas Sándor [...] tovább »
Hideg idő – A hétvégén több helyen várható havazás, marad a hideg
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A hétvégén elsősorban a déli megyékben lehet számítani [...] tovább »
Göncz Árpád 90 éves – Konferencia: a rendszerváltáskor hiányzott a megfelelő politikai kultúra
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A magyar rendszerváltás szereplőinek dolgát nehezítette, hogy [...] tovább »
Gyöngyösi Márton korábbi nyilatkozatának eredeti változatának nyilvánosságra hozatalát kéri
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A Jobbik a The Jewish Chronicle-nek Gyöngyösi Márton-interjú eredeti, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása