2010.09.2 14:50; Frissítve: 2010.09.2 14:50


Előzetesben az MNV volt vezetője és értékesítési igazgatója

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság csütörtökön Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) volt vezérigazgatóját és Császy Zsolt értékesítési igazgatót.

A két férfit a Központi Nyomozó Főügyészség a sukorói telekcsere ügylet kapcsán gyanúsítja különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel. Zámbó Gyula, Tátrai Miklós ügyvédje szerint ügyfelét a bírósági indoklás alapján azért helyezték előzetesbe, mert fennáll a lehetőség, hogy befolyásolja a bizonyítási eljárást. Az ügyvéd szerint ez azért kérdéses, mert Tátrai Miklós eddig is együttműködött a hatóságokkal, ezért fellebbeztek is az előzetes letartóztatás ellen, a másodfokú döntés a jövő héten várható.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, kedden a Központi Nyomozó Főügyészség a sukorói telekcsere ügylet kapcsán gyanúsítottként hallgatta ki és őrizetbe vette Tátrai Miklós volt MNV vezérigazgatót és Császy Zsoltot, a volt értékesítési igazgatót. Sukoró ügyében 2009 áprilisa óta tart a nyomozás, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt. Kedden házkutatásokat is tartottak a két gyanúsítottnál és őrizetbe vették őket.

A Fővárosi Bíróság csütörtöki tájékoztatása szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az ügy mindkét érintettjének elrendelték az előzetes letartóztatást. A döntés nem jogerős, mert a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek.

A következőkben várhatóan tovább folyik a nyomozás

Zámbó Gyula, Tátrai Miklós ügyvédje a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy ügyfele vallomást is tett. Ebben elmondta, hogyan zajlott a munka az MNV-nél, kinek mi volt a feladata, illetve ismertette, hogy mi volt a jogi alapja a telekcserének és hogy mi volt az ügylet gazdasági racionalitása. Elmondta azt is, hogy eddig is segíteni akarta a nyomozást, nem is gondolt arra, hogy megnehezítse a hatóság feladatát. Éppen ezért döntött úgy, hogy lemondja a családjával tervezett egy hetes külföldi üdülését, mert számított rá, hogy szeptember elején a sukorói ügyben meg fogják szólaltatni – fogalmazott az ügyvéd. Az előzetes letartóztatást elrendelő végzés ellen egyébként fellebbeztek, a másodfokú döntés, amit a fővárosi Bíróság hoz meg, a jövő hétre várható.

Zámbó Gyula szerint a következőkben várhatóan tovább folyik a nyomozás, de mint fogalmazott, megítélése szerint “sok nyomozni való nincs ebben az ügyben. Az ügyészség egyelőre nem reagált ügyfele jogszabályokkal alátámasztott védekezésére, miszerint a törvényeknek megfelelően járt el. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint ugyanis visszaélésszerűen alkalmazták az MNV-nél a jogszabályokat, azonban az ügyvéd szerint azt nem fejtették ki, hogy ez pontosan mit jelent.



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Malév – A kormány módosította a kártalanítási rendeletét
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - Módosította a kormány a Malév Zrt. leállása miatt szükségessé [...] tovább »
A ménesgazdaságban járt a miniszter Csipkéskúton
Csipkéskút - Második állomáshelyéhez érkezett a nemzeti parkokat népszerűsítő körútján dr. Fazekas Sándor [...] tovább »
Hideg idő – A hétvégén több helyen várható havazás, marad a hideg
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A hétvégén elsősorban a déli megyékben lehet számítani [...] tovább »
Göncz Árpád 90 éves – Konferencia: a rendszerváltáskor hiányzott a megfelelő politikai kultúra
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A magyar rendszerváltás szereplőinek dolgát nehezítette, hogy [...] tovább »
Gyöngyösi Márton korábbi nyilatkozatának eredeti változatának nyilvánosságra hozatalát kéri
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A Jobbik a The Jewish Chronicle-nek Gyöngyösi Márton-interjú eredeti, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása