Felkerült a torony a görögkatolikus püspöki palotára

Felkerült a torony a görögkatolikus püspöki palotára

Tegnap délelőtt felhelyezték a nagyváradi görögkatolikus püspöki palotára a tavaly leégett épület tornyának a faszerkezetét.
Az új Ford Puma

Az új Ford Puma

Egy SUV, amelyik nem próbálja megfelhívni magára a figyelmedet – csak csendben igényli azt. A FORD márka ismerői számára a PUMA elnevezésnem újdonság.
Akkreditálták a nagyváradi PKE tanítóképző szakát

Akkreditálták a nagyváradi PKE tanítóképző szakát

Tizenhárom alapképzéssel és hat mesterképzéssel várja a Partiumi Keresztény Egyetem a felvételizőket az idei évben. Többek között erről,és a Szegedi Tudományegyetemmel való kapcsolat kiépítéséről, a tanítóképzés akkreditációjáról is szó volt a tegnapi tájékoztatón.
Zenés vígjátékkal indít a Nyári Színházi Fesztivál

Zenés vígjátékkal indít a Nyári Színházi Fesztivál

A VIII. Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál idei első előadása Szántó Armand, Szécsén Mihály és Fényes Szabolcs Paprikáscsirke, avagy Stex és New York című kétrészes zenés vígjátéka, melyet július 12-én, pénteken 19.30-tól láthat a közönség a vár nyári színházában.
10 árkedvezmény és ingyenes orvosi szolgáltatások 

10 árkedvezmény és ingyenes orvosi szolgáltatások

A nagyváradi Pelican Kórház július 31.-ig meghosszabbította akcióját, melynek keretében 10 szolgáltatási csomagot ajánlanak 70%-os árkedvezménnyel vagy ingyen négy speciális területen: kardiológia, endokrinológia, belgyógyászat, szülészet-nőgyógyászat.
Visszatekintés: „sikerekben gazdag fél év telt el”

Visszatekintés: „sikerekben gazdag fél év telt el”

Pető Dalma RMDSZ-es önkormányzati képviselő tartott az elmúlt fél évre vonatkozó tevékenységi beszámolót tegnap Váradon. A 2019-es esztendő első hat hónapjában zajlott tevékenységekről, beadványokról és sikerekről volt szó, illetve a folyamatban lévő ügyekről.
Zajlanak a beiratkozások a Református Bölcsődébe

Zajlanak a beiratkozások a Református Bölcsődébe

A Királyhágómelléki Református Egyházkerületnél elkezdődött a beiratkozás a székhelye udvarán épült Református Csillagocska Bölcsőde 40 helyére. A részletekről kedden sajtótájékoztatót tartottak az érintettek. A bölcsődében is a kodályi elvet fogják követni.
Nagyvárad zenei élete a Thurzó-gyűjtemény tükrében - Várad kezdeti hangjegyes forrásai

Nagyvárad zenei élete a Thurzó-gyűjtemény tükrében - Várad kezdeti hangjegyes forrásai

Akik forgatják a Bibliát, azok azt is tudhatják belőle, hogy az ó- és újszövetség a zenét a szentek művészetének tartja.
Látványos baleset történt

Látványos baleset történt

Súlyos következményei is lehettek volna annak a nagyváradi, látványos balesetnek, mely vasárnap délután, június 30-án történt.
Henri Coanda Posztliceális Iskola - Henri Coanda Humanitárius Alapítvány - több mint 20 éves szakmai tapasztalat!

Henri Coanda Posztliceális Iskola - Henri Coanda Humanitárius Alapítvány - több mint 20 éves szakmai tapasztalat!

A Henri Coanda Humanitárius Kulturális Alapítvány egy hagyománnyal és tapasztalattal rendelkező oktatási és képzési szolgáltató, amely a munkaerő képzés piacán tevékenykedik, hiszen a 2000. év óta támogatja a líceumok, posztlicelális iskolák és szakképzési központok országos hálózatát.
Zárókoncertek a Szent László Napokon

Zárókoncertek a Szent László Napokon

Két, különböző stílusú koncerttel zárták a 7. Szent László Napokat vasárnap este. Mielőtt a Neoton Família sztárjai színpadra léptek, Zatykó Gyula főszervező mondott beszédet.
Stíluskavalkád a nagyszínpadon

Stíluskavalkád a nagyszínpadon

Szombaton a kora esti óráktól ismét a nagyszínpadra irányult a figyelem a Szent László Napokon.
Pusztított a csütörtöki vihar a megyében

Pusztított a csütörtöki vihar a megyében

Több mint 150 riasztást kapott június 27-én, múlt csütörtökön, 17.20 és 21 óra között a Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség a vihar miatt, mely átszelte a megyét.
„Többet ne képviselje a váradi magyarokat!”

„Többet ne képviselje a váradi magyarokat!”

Pénteken este a nagyváradi polgármesteri hivatal dísztermében ötvenedik küldöttgyűlését tartotta az RMDSZ Bihar megyei szervezete. A beszámolók, illetve felszólalások után megválasztották a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) új Bihar megyei tagjait.
Egységes fellépés kell a szúnyoginvázió ellen

Egységes fellépés kell a szúnyoginvázió ellen

Június 27–29. között zajlik a nagyváradi közterületeken a rovarirtás. Jó lenne, ha a magánterületeken is elvégeznék a rovarirtást, hogy a szúnyogok ne tudjanak menekülni.
Újra vihar csapott le Bihar megyére (is)

Újra vihar csapott le Bihar megyére (is)

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) csütörtök reggel viharokra, felhőszakadásokra és jégverésre figyelmeztető, narancssárga előrejelzést bocsátott ki az ország 25 megyéjére vonatkozóan.
10 promóciós orvosi szolgáltatáscsomag

10 promóciós orvosi szolgáltatáscsomag

A nagyváradi pelican kórház folytatja különleges akcióját, melynek keretében 10 promóciós egészségügyi szolgáltatáscsomagot ajánlunk 70%-ig terjedő árkedvezménnyel, négy különböző szakterületen: kardiológia, endokrinológia, belgyógyászat, nőgyógyászat.
Csökkent a megye lakossága

Csökkent a megye lakossága

Tegnap a megyeházán ismét ülésezett a prefektúra kollégiumi testülete. Daniela Sas tanácsnok tartott beszámolót a statisztikai hivataltól és Nicolae Hodisan mezőgazdasági igazgató.
Tánc edzőtábor zajlik Váradon

Tánc edzőtábor zajlik Váradon

Nagyszabású tánc edzőtábor zajlik a héten a Szűcs Tímea vezette váradi Sunshine Dance szervezésében. A foglalkozás helyszíne a Dacia iskola két tornaterme, jól felkészült oktatókkal.
Nemzetközi oltási központ

Nemzetközi oltási központ

Nemzetközi oltási központ működik a nagyváradi Pelican kórház epidemiológiai osztályán.
Várad összeköt: nyitógála a Szigligeti Színházban

Várad összeköt: nyitógála a Szigligeti Színházban

Bár az idei Szent László Napok programjai már szombaton, a mínusz 1. nappal megkezdődtek, az „igazi” megnyitóra hétfő este került sor a színházban. Az ünnepi felszólalásokat követően a Sebő együttes Sebestyén Mártával és Andrejszki Judittal kiegészülve lépett színpadra.
Újabb infrastrukturális beruházások Nagyváradon

Újabb infrastrukturális beruházások Nagyváradon

A váradi helyi tanács tegnapi ülésén több infrastrukturális beruházásról szóló tervezetet szavaztak meg a tanácsosok – többek között egy bekötőút építését, mely párhuzamos a körgyűrűvel. A terveket Ilie Bolojan polgármester ismertette az ülés előtti sajtótájékoztatón.
A Ford Carbenta Com tesztkaravánja Érmihályfalvára érkezik!

A Ford Carbenta Com tesztkaravánja Érmihályfalvára érkezik!

Az Ön Ford márkakereskedője, a Carbenta Com tesztvezetésre hívja Önt!
Prokofjev-est a nagyváradi filharmóniában

Prokofjev-est a nagyváradi filharmóniában

A múlt heti szimfonikus hangversenyen a kiváló orosz zeneszerző, Szergej Prokofjev művei csendültek fel az Enescu–Bartók koncertteremben. Összesen négy szerzeménye hangzott el.
Nagyvárad krónikája: mérföldkő a történetírásban

Nagyvárad krónikája: mérföldkő a történetírásban

Múlt héten csütörtök mutatták be a Kormányos László történelemtanár által írt Nagyvárad krónikája című, valóságosan és átvitt értelemben is súlyos kötetét. Egyedi a mű nem csupán kivételes méreteinél fogva, de az időt is tekintve is, amennyi alatt elkészült.
A polgármesteri hivatal ismét gúnyt űz a váradi magyarokból

A polgármesteri hivatal ismét gúnyt űz a váradi magyarokból

Pető Dalma nagyváradi önkormányzati képviselő közleménye a Nagyváradon megjelent turisztikai információs táblákon szereplő gyalázatos magyar fordítások ügyében.
Erős önkormányzati magyar jelenlét nélkül a változtatás esélytelen

Erős önkormányzati magyar jelenlét nélkül a változtatás esélytelen

Nagyvárad Polgármesteri Hivatalának megrendelésére a belvárosban a szombati napon kerültek kihelyezésre az első három nyelvű (román, magyar, angol), a város fontosabb épületeihez és intézményeihez való eljutást segítő irányjelző feliratok. A munkálat megrendelője a város Nemzetközi Finanszírozású Beruházásokat Menedzselő Igazgatósága, a kivitelező pedig egy magánvállalkozás.
Várad összeköt: a Szent László Napok részletes programja

Várad összeköt: a Szent László Napok részletes programja

Kezdődik az immár hetedik alkalommal megszervezett Szent László Napok programkavalkádja: a szombati mínusz 1. nappal rajtol el a rendezvénysorozat. Mint oldalas összeállításunkból kiderül, az idén az eddigieknél is gazdagabb programkínálattal várják a közönséget.
Kevesen igénynek Biharból peren kívüli egyeztetést

Kevesen igénynek Biharból peren kívüli egyeztetést

Csütörtök délelőtt a városháza dísztermében annak a központnak (CSALB) a képviselői tartottak tájékoztatót, ami peren kívüli egyeztetéssel foglalkozik az ügyfelek és a pénzintézetek közt.
Különleges ajánlat június 30-ig: 10 promóciós orvosi szolgáltatáscsomag

Különleges ajánlat június 30-ig: 10 promóciós orvosi szolgáltatáscsomag

A nagyváradi PELICAN KÓRHÁZBAN 2019. május 20. és június 30. között zajlik az az akció, melynek keretében 10 PROMÓCIÓS egészségügyi szolgáltatáscsomagot ajánlunk 70%-ig terjedő árkedvezménnyel, de INGYENES szolgáltatásokkal is több szakterületen: kardiológia, endokrinológia, belgyógyászat, nőgyógyászat.
A Nagyváradi ERA Park románul ünnepel

A Nagyváradi ERA Park románul ünnepel

Gyere el te is vasárnap az Ie blúz napjára!
Duális szakképzés a Nagykágyai Műszaki Líceumban

Duális szakképzés a Nagykágyai Műszaki Líceumban

Életkorod 14 és 23 év között van? Szeretnél havi 400 lejt keresni? Szeretnél a megye legerősebb cégeinek alkalmazottja lenni? Akkor iratkozz be a Nagykágyai (Cadea) Műszaki Líceumba, duális szakképzésre, a hegesztő profilú osztályba.
Százötven program az idei Szent László Napokon

Százötven program az idei Szent László Napokon

Még csak pár nap, és a Szent László Napok idén is „beveszi” a nagyváradi várat. A hetedik alkalommal megrendezendő fesztivál programjairól sajtótájékoztatón beszéltek a szervezők.
Nagyvárad zenei élete a Thurzó-gyűjtemény tükrében - A zenét oktató papok letelepedése Váradon

Nagyvárad zenei élete a Thurzó-gyűjtemény tükrében - A zenét oktató papok letelepedése Váradon

A zeneoktatási, és az egyházon belüli szertartási szokások, de tevékenységeinek alapvonásai is (zeneileg és liturgiailag) hasonlítottak az európai viszonylatban használtakhoz.
A Méhecske oviscsoport évzáró műsora

A Méhecske oviscsoport évzáró műsora

Az elmúlt pénteken sok szülő, testvér, nagyszülő, rokon, ismerős eljött a városi kultúrház nagytermébe, ahol a 47-es számú óvoda Méhecske nevet viselő magyar csoportja mutatta be évzáró műsorát.
A pápalátogatásra emlékeztek az öregdiákok

A pápalátogatásra emlékeztek az öregdiákok

Június 13-án, csütörtök este a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kápolnájában e havi találkozójukat tartották a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai.
Média-nap: a lájktól az ámenig

Média-nap: a lájktól az ámenig

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség minden évben bekapcsolódik a Tömegtájékoztatás Világnapjának megünneplésébe, többek közt emiatt is szervezett Média-napot az elmúlt szombaton.
Járművekről és eseményekről vitáztak a közgyűlésen

Járművekről és eseményekről vitáztak a közgyűlésen

Tegnap délben rendes havi közgyűlését tartotta a megyeházán a Bihar Megyei Tanács. Négy liberális önkormányzati képviselő hiányzott, több előterjesztésnél vita bontakozott ki. „Menetrendszerűen” megérkezett a repülőtér helyzetét firtató szócsata is.
A Napszállta a PKE dísztermében

A Napszállta a PKE dísztermében

Június 22-én, szombaton 18 órától Nemes Jeles László legújabb filmjét, a Napszálltát lehet megtekinteni Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) dísztermében.
Könyvbemutató Debrecenben: Nagyvárad krónikája

Könyvbemutató Debrecenben: Nagyvárad krónikája

Vasárnap este a debreceni Csapó utcában zajlott 90. Ünnepi Könyvhéten ismertették Kormányos László Nagyvárad krónikája című kötetét. Szabó Ödönnel és Szűcs Lászlóval beszélgetett a szerző. Váradon e héten, június 20-án, csütörtökön 17 órakor mutatják be a kötetet.