2010.08.19 10:34; Frissítve: 2010.08.19 10:34


Szex az exszel: igen vagy nem?

Szex az exszel: igen vagy nem?
A felmelegített káposzta etikai súlyáról és élvezeti értékéről megoszlanak a vélemények. Te melyik táborba tartozol?

Többnyire heves vitákat vált ki a szex az exszel téma, amely arra enged következtetni, hogy így vagy úgy de mindenkinek van véleménye – vagy tapasztalata – róla. Természetesen a két tábor képviselői szöges ellentétben állnak egymással. Míg az ellenzők szerint az ex-szex megcsalásnak számít és mint ilyen hazug és erkölcstelen, addig a mellette állók nem találnak túl sok kivetnivalót benne. Általában minél mélyebbre merülnek a vitában, rendre kiderül, hogy azért valahogy mindenki árnyaltabban gondolja a dolgot, és néha talán a másiknak is igaza lehet. Akkor most mi is van?

Persze többnyire két kérdés tekinthető a leglényegesebbnek: miért akar valaki újból ágyba bújni a volt párjával, illetve van-e már új kapcsolata a régi szerelmeseknek? E kettőre adott válasz többnyire valamelyik táborba irányítja az érintetteket.

Vegyük az első kérdést: miért megint ő? Ha egy kapcsolatnak szakítás lett a vége, ott valami nem működött. Ami valószínűleg nem a szex volt, különben nem futnának megint épp az ágyban össze. Ha a szex egyfajta érzelmi visszacsalogatás, netán „próbáljuk meg újra” címmel merül fel, naiv dolog lenne azt hinni, hogy most majd minden megváltozik. Amennyiben a felek a „csak szex és más semmi” címszó alatt gyűrik meg ismét a lepedőt, az édes nosztalgiázás arra enged következtetni, hogy egyik vagy másik fél még nem tudta lezárni magában a dolgot és egy kis ismerős hazaira vágyik. Ekkor azonban fennáll a veszély, hogy csak még jobban a múlt hatása alá kerül.

És itt aktuálissá is válik a második kérdés, miszerint van-e már új származékos egyed a delikvensek mellett? Amíg nincs, mindenki könnyebben számol el a lelkiismeretével és többnyire a közvélemény is nagyvonalúbban huny szemet a történtek felett (már amennyire ez nyilvános, de most itt csak általánosságban értjük). Amint megjelenik egyik oldalon az utód, a háromszög veszélyes vizekre sodródik. Amit nem tudunk, az nem is fáj, de a kapcsolat mégis hazugságon alapul, a titkoknak pedig sokszor megvan az a rossz szokásuk, hogy kitudódnak.

És ismét visszatérünk az előbbi kérdéshez: ha van egy új, miért kell a régi? A legegyszerűbb válaszok, hogy mert nem jó az új, jobb ma kettő mint holnap egy se, egyszer még de soha többet, amiről nem tud az nem fáj, satöbbi. A huszonkettes csapdája ez, a végtelenségig lehetne sorolni a feltételezéseket és a lehetséges kombinációkat.

Keressük inkább az okokat. Ha az elhagyott a csábító, talán csak az önbecsülését szeretné helyre állítani azzal, hogy megmutatja magának: még mindig tud csábítani. Ha az elhagyó a felbujtó, bár ez rosszul hangzik, gyakran a szánalom a hibás. Egyik esetben sem az ágyba bújás az igazi megoldás. Egy érzelmileg elhalt kapcsolatba ugyanis veszélyes dolog újra testiséget csempészni. Még azt a benyomást keltené, mintha pislákolna valami élet az elhamvadt kapcsolat romjai közt. Persze van, aki képes elvonatkoztatni ettől és pusztán a testi örömökre koncentrálni. Egy biztos: ha mást nem is, ezt mindenképpen érdemes még az összekacsintás előtt tisztázni.

Forrás: nana.hu



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Erotikus cikkek
Stella Tennant szexi kosztümben!
London - Újra British Fasion Awards - idén a szexi, de laza elegáns ruháké volt a főszerep. tovább »
Pokoli jó nők, alig ruhában a Hell gyárában
Szikszó - A Hell Energy Drink szikszói "ufo" gyárába kaptunk meghívást a napokban annak kapcsán, hogy a pokoli [...] tovább »
Mellesleg tehetséges
A rövid filmen látható hölgy keblei már önmagukban is a szőkeség tehetségéről tanúskodnak amit pedig művel [...] tovább »
Tényleg annyira veszélyes a víziszex?
Legyen bármilyen adrenalinnövelő, ha a tengerben, egy tóban, vagy egy feszített víztükrű medencében estek [...] tovább »
Bikiniben a színésznő, Malin Åkerman
Nincs mese, a strandszezon gőzerővel dübörög, legfrissebb bikinis üdvöskénk a hollywoodi színésznő, Malin [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása