Ezért utánajártunk, hogyan gondoskodhatunk arról, hogy minden külső tényező boldogságunk kiteljesedését szolgálja. (A feng shui szerint legalábbis…)
A feng shui azt mondja, ha életünk valamely területén javulást szeretnénk elérni, alvás közben fejünk a megfelelő energia irányába kell, hogy nézzen. Így a Sheng Chi energia az anyagi jóléthez, a Tien Yi az egészséghez, a Nien Yien a kapcsolatokhoz, a Fu Wei pedig a harmóniához szükséges.
A hálószobánaka Yin, vagyis a csendes energiát tulajdonítják, ezért a yin színeket, például a pasztell árnyalatokat ajánlja a feng shui berendezéséhez. Ezek nyugalmat árasztanak, teremtenek. Itt meg kell jegyezni, hogy több feng shui szakember is állítja, hogy később, értsd a kapcsolat „derekán”, amikor már a fellendítésén kell dolgozni, élénk színek alkalmazása célszerű a hálóban, ezért nagyobb falfelületet, akár az egész szobát is vörösre vagy bordó színűre javasolják festeni.
Vágott virággal bátran díszíthető a háló. Fontos, hogy mindig friss víz legyen a vázában. A virágok segítségével megtudhatjuk mennyire van jelen a pozitív energia szobánkban. Ha ugyanis jelen van, akkor virágaink tovább maradnak szépek. A szárazvirág-csokorról megoszlanak a vélemények, nem tanácsolják sokan, hogy bevigyük a hálószobába, merthogy „halott” virág. Ellenben, ha a kedvesünktől kapott vörös rózsáról van szó, mely leszárítva szép emlékeket idéz fel, jó érzéssel tölt el, akkor az a hálóban is elhelyezhető.
Az ágy elhelyezése nagyon fontos. A kedvező irányok valamelyike szerint kell az ágyat beállítani. (A születési dátum alapján kiszámítható a gua szám, amely megmutatja, hogy mely irányokból érkezik adott ember számára a kedvező energia.) Az ágy mellett egy fal legyen lehetőleg, ne két fal találkozása által alkotott sarok vagy egy szekrény széle.
Sok hálóban található tükrös szekrény, vagy tükör a plafonon, falon. A feng shui nem javasolja, hogy a hálóban az ággyal szemben tükör legyen, mert a magyarázatok szerint megzavarja az energiaáramlást. Ha valaki ragaszkodik hozzá, akkor azt tanácsolják a téma szakemberei, hogy használat után le kell takarni, s úgy kell elhelyezni, hogy az ágyból nézve ne lássuk magunkat benne. (Pedig a plafonra másért kerül, hm…)
Forrás és folytatás: http://www.kisalfold.hu/