2010.04.8 11:41; Frissítve: 2010.04.8 11:41


Túl fiatal gyerekek is használják az internetes közösségi oldalakat

Túl fiatal gyerekek is használják az internetes közösségi oldalakat
Az Ofcom kutatása szerint a brit gyerekek akár már nyolc évesen is regisztrálnak a közösségi oldalakra, figyelmen kívül hagyják a korhatárra vonatkozó biztonsági előírásokat.

A kutatás szerint az otthoni internettel rendelkező 8-12 éves gyerekek negyede állította azt, hogy van saját Facebook, Bebo vagy MySpace adatlapjuk, annak ellenére, hogy ezeken az oldalakon a minimum felhasználói korhatár 13 év.


Biztonsági beállítások

A megkérdezett gyerekek 83 százaléka szerint úgy állítják be az adatlapjukat, hogy csak a saját ismerőseik láthassák azt, 4 százalékuknak pedig egyáltalán nem látható nyilvánosan a profilja.

Tízből kilenc szülő (93%) tisztában van azzal, hogy a gyerekük rendszeresen látogatja ezeket az oldalakat, így gyakran ők is felkeresik az említett portálokat, hogy figyelemmel kövessék a gyerekeik tevékenységét. Azonban hatból egy (17%) szülő nem tudja, hogy a gyereke rendelkezik-e saját adatlappal a közösségi oldalakon.

A Nielsen korábbi, 2009. októberi kutatása szerint az otthoni internettel rendelkező 5-7 éves gyerekek 37 százaléka már felkereste az egyik legnépszerűbb közösségi oldalt, a Facebook-ot, bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy saját adatlappal is rendelkeznek.


Filmeket is néznek (illegálisan)

Az Ofcom kutatása továbbá kimutatta azt is, hogy egyre több, 8-15 éves gyerek tölt le filmeket és egyéb TV műsorokat az internetről. A 12-15 évesek 44 százaléka szerint a filmek és zenék ingyenes letöltése nem kellene, hogy illegális legyen, 18 százalék nem tudja, míg 38 százalék szerint ez a tevékenység illegális kellene, hogy legyen.


Elhiszik, amit látnak

A 8-11 évesek 18 százaléka, valamint a 12-15 évesek 48 százaléka állította, hogy rendszeresen látogatnak különböző blogokat illetve a Wikipédiához hasonló oldalakat, ahol az internetezők információkat cserélhetnek egymással. A 8-11 évesek 70 százaléka szerint az ezeken az oldalakon található információk nagy részben vagy teljesen igazak, míg a 12-15 évesek gyanakvóbbak, az ő esetükben ez az arány 48 százalék. Eltérés található a nemek között is: a 8-15 éves fiúk 59 százaléka hiszi azt, hogy az olvasott információk nagy részben vagy teljesen igazak, míg a lányoknál ez az arány 46 százalék.

A 8-11, illetve 12-15 évesek 40 százaléka hiszi azt, hogy a közösségi oldalakon található adatok nagy részben vagy teljesen igazak. Ezzel szemben, a kereső oldalakat használó 12-15 évesek csupán 27 százaléka gondolja úgy, hogy a kereső oldalak által adott információk megbízható honlapokról származnak.

Forrás: ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Életmód
Egészségügyi államtitkárság: az abortusztabletta engedélyezési eljárása még nem zárult le
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az úgynevezett abortusztabletta regisztrációja az uniós tagállamok [...] tovább »
Szőlővel az elhízás ellen
Matos Lajos, az MTI szakértője írja: Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A szőlőlé újonnan fölfedezett [...] tovább »
A “valódi” ételeket népszerűsíti az első Food Revolution Day
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - A "valódi", vagyis feldolgozatlan élelmiszerek és ételek mellé [...] tovább »
Megnyugodhatnak a férfiak, hosszú jövő áll az Y-kromoszóma előtt
London, 2012. május 14., hétfő (MTI) - Tyúkgének vizsgálatával cáfolta egy nemzetközi kutatócsapat azt a [...] tovább »
Csak okosan a desztillál vízzel!
Debrecen - Az elsalakosodásnak hat fázisa van, az utolsó már a sejtek elrákosodása. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés