A gólyák szinte soha nem hagyják itt a kicsinyeiket akkor sem, ha kései költések. Ez pedig az idén gyakori, mert a májusi viharok megsemmisítették az első tojásokat. Ha napközben egyedül vannak a kis gólyák, akkor elképzelhető, hogy a szülők éppen önállóságra szoktatják őket. Csalogatják a kicsinyeiket, hogy hagyják el a fészket, de este visszatérnek etetni őket – mondta a Független Hírügynökségnek a Magyar Madártani Egyesület Fejér megyei csoportjának elnöke, Fenyvesi László. Hozzátette: ha este, éjszaka sem térnek vissza a szülők, akkor is csak azokról kell gondoskodni, amelyek nem tudnak repülni.
Amelyik madár már képes repülni, az eljut olyan helyre, ahol élelmet tud szerezni magának. Róluk csak nagyon erős teleken kell a szakembereknek gondoskodni.
A gólyák augusztus elején, közepén kezdik meg a vonulásukat. Még szeptemberben elején is vannak követőik.
- Független Hírügynökség -