Térdre kényszerült az Olimpia: Feier (sárga mezben) tehetetlen volt az ellenfél kapuja előtt
Az eddigi legnagyobb vereségét éppen a III. liga rangadóján szenvedte el a Szatmárnémeti Olimpia: a Szászrégeni Avântul otthonában kiütéssel, 4–0–ra kapott ki a Csík Tibor, Ioan „Lulu” Dragomir, Paul Levente edzőhármas legénysége.
„Ez az eredmény, de nem ez a valóság, ami a két csapat közötti értékbeli különbséget illeti. Az ellenfelünk szász százalékosan kihasznált három hatalmas védelmi hibát, és a meccs végén már csak hab volt a tortán, hogy a negyedik gól is betalált” – mondta lapunknak Csík Tibor, aki elsősorban csapata hátvédsorára panaszkodott. „A védőkkel dolgozok a legtöbbet. Sajnos el kell ismerjem, hogy nincs védelmünk” – tette hozzá a szakvezető. A szomorúbb az, hogy a vendéglátók gyakorlatilag 10 perc alatt „intézték el” az Olimpiát, amely a találkozó előtt még éllovas volt a 6. csoportban: a 38. perctől a szünetig hármat gyűjtött be Şuta, és innen már nehezen volt elképzelhető, hogy a fordulás után megtörténhet a csoda. „Sajnos az első kapott gól után már a támadásban sem voltunk veszélyesek. Az első fél órában jól játszottak a fiúk. Viszont a második félidőben teljesen padlóra küldött minket az Avântul” – panaszolta Csík Tibor.
Az Olimpia egyébként ezt megelőzően kétszer kapott ki a szászrégeniektől. A szatmári foci hanyatlása idején, a 2007/08–as idényben 3–0–ra nyert hazai pályán Avântul, Szatmáron pedig 2–1–es régeni siker született.
A következő fordulóban, jövő hét szombaton hazai pályán játszik a szatmári legénység. A széria táblázatának utolsó előtti helyét elfoglaló Zalatnai SK lesz az ellenfél, viszont ezt a találkozót kihagyni kényszerül Micaş és Sabău, akik sárga lapos eltiltásukat fogják ülni.
Labdarúgó III. Liga
6. csoport, 11. forduló: Szászrégeni Avântul – Szatmárnémeti Olimpia 4–0 (Şorlea 38. perc, Truţă 42., 90+3., R. Dan (45+3.). Olimpia: Şuta – Moş, Sabău, Fl. Mureşan, Homorozan, Gavrilescu, Villand, Micaş, Zsiga, Botos, Feier. Játszottak még: Heil, Glodean, Prodan, M. Mureşan. További eredmények: Tatrangi Unirea – Aranyosgyéresi Seso 3–1, Kolozsvári U II – Marosvásárhelyi FCM II 3–1, Kolozsvári Sănătatea – Zilahi FC 2–4, Zalatnai SK – Jádi Voinţa 1–3, Besztercei Gloria II – Szászfenesi Unirea 2–5, Dési Unirea – Brassói Corona 0–5, Nyárádtői Unirea – Kolozsvári CFR II 1–0.
1. Szászrégen 11 8 1 2 20–8 25
2. Brassó 11 7 2 2 19–5 23
3. Zilah 11 7 2 2 18–11 23
4. Olimpia 11 7 1 3 18–12 22
6. Nyárádtő 11 7 0 4 22–16 21
7. Kolozsvári U II 11 6 2 3 25–16 20
8. Aranyosgyéres 11 6 1 4 15–10 19
9. Tatrang 11 4 3 4 15–12 15
10. Sănătatea 11 4 2 5 15–16 14
11. Szászfenes 11 4 1 6 15–17 13
12. Jád 11 4 1 6 17–21 13
13. CFR II 11 3 3 5 10–10 12
14. Dés 11 3 2 6 9–19 11
15. Marosvásárhely 11 3 1 7 7–17 10
16. Zalatna 11 1 3 7 6–24 6
17. Beszterce 11 1 1 9 14–31 4