2012.02.2 17:30; Frissítve: 2012.02.2 17:30


Hideg idő – gigantikus közlekedési dugók Moszkvában

Moszkva, 2012. február 2., csütörtök (MTI) – A sarkvidéki hideg már második napja gigantikus méretű forgalmi dugókat okoz az orosz fővárosban, csütörtökre a helyzet súlyosbodott.

A legnagyobb, a szakemberek által tízes fokozatúnak ítélt közlekedési dugók alakultak ki Moszkvában azok után, hogy a mínusz 17-24 Celsius-fokos fagyok mellett erős széllel kísért hóesés kezdődött a 12 milliós nagyvárosban.

A fővárosi hírtelevízió beszámolója szerint a járművek lépésben haladnak a legfőbb útvonalakon, holott azok általában három vagy többsávosak. A nagy körgyűrűkön sem jobb a helyzet, és – mint a televízió helyszíni tudósítója élő adásban beszámolt róla – sokkal több a baleset, mint általában, ezért is torlódnak a járművek.

Elsősorban reggel, a munkába igyekvőknek kellett a szokásosnál több időt eltölteni autójukban vagy az autóbuszokban, trolikon és marsrútkákban, a meghatározott útvonalon közlekedő mikrobuszokban. Napközben sem javult a helyzet, a munkaidő leteltével hazafelé is többórás dugóban várakozásra számíthatnak a moszkvaiak. A legkritikusabb a helyzet a központban és a főváros déli részén, és estére egyetlen hatalmas egybefüggő dugóvá vált az egész úthálózat.

Az orosz fővárosban nem csak a rendkívüli időjárási körülmények közepette alakulhat ki közlekedési káosz. A több millió gépjármű mellett a rossz közlekedési morál is oka annak, hogy gyakorlatilag állandósultak a dugók Moszkvában, amelynek lakóit csak a jól fejlett metróhálózat segítheti ki a szorult helyzetből.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Londoni elemzők: kamatemelés jöhet, ha tovább gyengül a forint
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Frunda és Bunta ellenzi az újratemetést
Bukarest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) [...] tovább »
Terrorizmussal vádoltak pere kezdődött Ausztriában
Bécs, 2012. május 23., szerda (MTI) - Iszlamista terrorszervezetek céljait támogatta és kiképzőtáborokba való [...] tovább »
Manilát zavarják a kínai hajók
Peking/Manila, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Fülöp-szigetek ezen a héten hetedik alkalommal tiltakozott [...] tovább »
IMF/EU-tárgyalások – Június 4-én fogadhatja el a parlament a jegybanktörvényt, utána indulhatnak a tárgyalások
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Az Országgyűlés ülésterve szerint a parlament június 4-én szavazhat a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés