Hiányzott a tanári útmutatás

Hiányzott a tanári útmutatás
Nagyvárad – Az elmúlt alkalmakhoz képest jóval kevesebb dolgozat érkezett a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság által meghirdetett pályázatra, hangzott el a díjkiosztó ünnepségen.

Hagyományszerű, hogy a társaság helytörténeti, néprajzi, honismereti témájú pályázatot hirdet, s mivel az idén a Jubileumi Rákóczi Éveket zárták, illete a vár restaurálása is folyamatban van, a témák is ezekhez, illetve a népi mesterségek megőrzéséhez kapcsolódtak. A dolgozatok a következő témák egyikét kellett feldolgozzák: A Rákóczi-szabadságharc következményei, illetve a Rákóczi-életmű értékelése, Élet a korabeli várban, valamint Pusztuló nép kézművesség. Háromtagú zsűri értékelte a beérkezett dolgozatokat: Kupán Árpád történész, aki a zsűri elnöke volt, Kordics Imre helytörténész, valamint Mihálka Zoltán történész.

Nemtörődömség

A szombat délelőtti díjkiosztó ünnepségen először Dukrét Géza, a társaság elnöke köszöntötte a mintegy húsz egybegyültet. Elmondta: bár decemberben ő maga, illetve Pásztai Ottó személyesen járták végig az iskolákat, hogy tájékoztassák a tanárokat és a diákokat a pályázatról, úgy néz ki, hogy a tanárok az idén semmilyen útmutatást nem nyújtottak a diákoknak. „Ez a nemtörődömség nagyon elképesztő” – tette hozzá.

Mint Kupán Árpád a későbbiek során elmondta, míg a korábbi években „a bőség zavarával küszködtek” a dolgozatok elbírálásakor, tavalyelőtt már kevesebb dolgozat érkezett, tavaly támogatás híján nem szervezték meg a pályázatot, az idén pedig mindössze hét értékelhető munkát küldtek be. A vár témájában egyetlen elfogadható alkotás sem született, pár diák írt ugyan 1-2 oldalas dolgozatokat, de egyetlen forrásuk nyilvánvalóan a már megjelent várismertető volt, úgyhogy ezeket nem is vették figyelembe. A történész szerint különös, hogy a diákokat nem ragadta meg a vár témája.

Díjak

Ezt követően Kupán Árpád a beérkezett munkákat értékelte. Mint elhangzott, diák kategóriában az egyetlen eredeti, értékelhető dolgozat Gödér Orsolya érköbölkúti, IX.osztályos tanulóé volt, aki népi mesterségekről írt. Ebben a kategóriában egyébként az első díjat nem osztották ki, így a nagyváradi Iosif Vulcan iskola tanulója második díjat nyert. Felnőtt kategóriában különdíjat kapott Dánielisz Endre, aki népi mesterségekről szóló, pédamutató könyvét küldte el, továbbá egy levelet, melyben kihangsúlyozta a téma fontosságát. A harmadik díjat Hunyadi Károly mezőtelegdi lakosnak ítélték egy még dolgozó szövőnőről készült dolgozatáért. A második díjat Jancsó Árpádnak ítélték, akinek Az Arad-Temesvár vasútvonal története című dolgozata ugyan nem teljesen illszkedett a megadott témákhoz, azonban – mint elhangzott – forrásértékű munka, mely egy tudományos dolgozat minden követelményének megfelel. Az első díjat Fazekas Lóránd szatmári lakos kapta, Rákóczi szabadságharcának emlékoszlopai a szatmári tájakon című munkájáért. A későbbiekben a jelenlévő díjazottak átvették könyv- és pénzjutalmukat, majd az első helyezett részleteket olvasott fel dolgozatából.

Neumann Andrea