Hiányzik a rokkantsági pénz

A SZFÚ olvasója unokája továbbtanulna a rokkantsági juttatásból.

Tisztelt Szerkesztőség!

Van egy unokám, akit hat hónapos kora óta nevelek, mert a szülei elhagyták, olyannyira, hogy a gyermek nem is ismeri őket, vagyis sohasem látogatták és nem is segítettek semmivel. Amíg élt a férjem, valamivel könnyebb volt, de 2000 óta özvegyen nevelem. A gyermek 1991–ben született, nyomorék lábbakkal. Egy darabig Szatmáron kezelték, aztán Kolozsvárra küldtek vele, ahol megműtötték, de bevalották, hogy nem sikerült rendbehozni a lábát. Rokkantként volt nyilvántartva, először az 1–es, 2–es, 3–as míg végül Baroa Szilvia doktornő azt mondta, hogy a fiú egészséges, leszámítva a lábát és a 4–es rokkantsági fokozatba tették, ami nem is létezik. Amikor ezt szóvá tettem, azt válaszolta, hogy amiért nem egészséges a lába, attól még tanulhat festőnek vagy szobrásznak. Ezzel csak az a baj, hogy itt a mi községünkbe vagy valahol egy közeli faluban, nincs ilyen iskola és nekem a 150 lejnyi nyugdíjamból nem futja, hogy Szatmáron vagy valamelyik másik városban tanítassam.

Újabb műtét?

Szatmáron Fantean doktor úr azt mondta, hogy újra meg kellene műteni, de kérdésemre, hogy mi a garancia rá, hogy ezuttal sikerül a műtét, az válaszolta, hogy ha nem sikerül, akkor van tolószék, kap eggyet ő is. Gondolom, érthető, hogy ezt nem szeretném. Azért írtam önöknek, hogyha tudnak valamilyen megoldást arra, hogy a fiút visszategyék a rokkantságijába, kérem tájékoztassanak, és arról is, hogy mi a teendő. Itt nálunk szóvá tettem az ügyet, de valamivel mindig elutasítottak. Ha fiatalabb lennék, akkor lehet, hogy fel tudnám kutatni a módját, hogy visszategyék, de már betöltöttem a 70–ik évet, pénzem nincs, hogy fizessek. A gyermek jelenleg a szopori faipari iskolába jár, mert valamilyen iskola csak kell neki, de az ő lábai nem arra valók hogy napi nyolc órát álljon. Ha kapná továbbra is a segélyt, akkor talán el tudna végezni valamilyen tanfolyamot, ami könnyebb munkát biztosítani neki.