ERDON Országos hírek

2008.10.24. 15:38

Találkozó diákokkal, tanárokkal, nagycsaládosokkal

<p>Tőkés László református püspökkel, székelyföldi megyék és városok önkormányzati vezetőivel, egyetemistákkal, középiskolásokkal, nagycsaládos magyarokkal találkozott pénteken Csíkszeredában Sólyom László.</p>

A köztársasági elnököt székelyföldi magánlátogatásának második napján az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének és a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért szervezet vezetői, nagycsaládos szülők és gyermekek fogadták a Segítő Mária Római Katolikus gimnáziumban. Az elnök "szívet melengető találkozásnak" nevezte az eseményt, hangsúlyozva: ahhoz, hogy a magyarság fennmaradjon, sok magyar gyereknek kell  születnie. Örömét fejezte ki, hogy a Kárpát-medencében a nagycsaládosoknak egész mozgalma alakult már ki.  
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karán az államfő a diákokkal és az egyetem vezetőivel találkozott.  Örömmel nyugtázta, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem nemrég megkapta az akkreditációt, remélve, hogy a Sapientia is elnyeri majd ezt az elismerést. Újságíróknak elmondta: A Sapientia vezetői jól tudják, hogy  egy egyetem esetében minőségi szintet kell elérni. Ennek az egyetemnek ez sikerült is, hiszen több karát már akkreditálták, gazdag kiadványai vannak, várhatóan a jövőben ezt az intézményt a komoly romániai egyetemek között fogják számon tartani. Kifejezte reményét, hogy miután államilag hivatalosan is elismerik az egyetemet, egy idő után a román állam is hozzájárul az intézmény finanszírozásához.
Nagy szeretettel fogadták az elnököt a Márton Áron Líceumban is, amely egy épületben működik a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium több osztályával.
A köztársasági elnök külön megbeszéléseket folytatott a Székelyföldi Városok Szövetségének tagjaival, öt polgármesterrel és két megyei tanácselnökkel. Erről a sajtónak beszámolva elmondta: teljes odaadással támogatja azokat a törekvéseket, amelyek Székelyföldet egy önálló fejlesztési régióként képzelik el, és igyekszenek megteremteni ennek az intézményeit az összehangolt fejlődés érdekében. Alapvetően fontos, hogy minden közösségnek legyenek intézményei, legyen civil társadalma - mondta.
Sólyom László eszmecserét folytatott Tőkés László püspökkel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével is. A találkozásról a püspök elmondta: a romániai magyar politikai helyzetről és az európai parlamenti képviseletről, ezen túlmenően az egyetem-ügyről és a partiumi egyetem akkreditációjáról, a határ menti partiumi regionális ügyekről beszéltek.  
A püspök beszélt a romániai magyarság politikai megosztottságáról is, hangoztatva véleményét, amely szerint e megosztottságnak az az oka, hogy Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), illetve Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke nem találta meg a közös hangot. Sólyom László későbbi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a romániai választások kérdésébe egy magyar államfő nem avatkozhat be, csak egy tanácsot adhat: a romániai magyarság minél nagyobb számban menjen el szavazni. A politikai aktivitás mindig jellemző volt erre a közösségre - tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!