Helyzetbe hoz a Szer!

Helyzetbe hoz a Szer!


Február 1-jén megjelent a SzabadEurópa Rádió zenekar
„Helyzet” című első
nagylemeze, amelyen olyan neves és elismert
(vagy inkább híres és
hírhedt) zenészek működtek
közre, mint a Kaukázus-os
Kardos-Horváth János, vagy a
PUF-os, Kiscsillag-os Leskovics
Gábor
.


A 2004-ben alakult és
Kazincbarcikáról Budapestre
költözött Szabad Európa
Rádió
zenekar 2006-ban adott ki egy 4
számos demót, Dióssy D.
Ákos
hangmérnöki
segítségével. Most azonban egy
igazi albumot foghatnak a kezükbe a
garázs-pop, indie és rock zene
kedvelői, ráadásul nem is
akármilyet! A Szabad Európa
Rádió ezúttal Leskovics
Gáborral
dolgozott együtt, aki zenei
producerként vett részt a
„Helyzet” című korong
elkészítésében.



A tíz pörgős, egyetlen pillanatig sem
unalmas számot tartalmazó korong remek
és ígéretes indítása
az első-albumos bandának. A lemez
tematikus, központi témája a
csajozás és a vele járó
– sikeres vagy sikertelen – végkifejlet,
mindez persze a bandához illő rock and roll
közegben. A szövegek nagy
részét Krasznahorkai
László
jegyzi, ám három
dal erejéig a Kaukazusból ismert
Kardos-Horváth János is
beszállt a csapatba, legalábbis a
szavaival. A pia, szex és cigifüstbe
burkolózó bárpultok
egyáltalán nem idegenek a lemeztől,
de a végén kiderül, hogy a szerelem
mégis csak több ennél az
éjszakákon át tartó
ámokfutásnál. A dalok karcosan
líraiak és szendén rockosak,
éppen megtaláltak egy
középutat a pop és rock zene
között. A Szabad Európa
Rádió
a felvételeken is
visszahozza a tőlük színpadon
már megszokott lendületet,
játékot és változatos
ritmust. A zenekar tavasszal indul
turnéra, hogy az ország több
táján is megismerkedhessenek a
közönséggel, ez alkalomból 2-3
koncert erejéig Erdélybe is
ellátogatnak majd.


Letölt, meghallgat!


A „Helyzet” néhány
slágergyanús száma máris
meghallgatható a SZER myspace-es oldalán:
www.myspace.com/szabadeuroparadio,
valamint letölthető a www.szabadeuroparadio.huoldalról. Érdemes azonban a
borítós változatot is megkeresni,
mert Somodi-Hornyák Szilárd
kiválóan papírra vitte a buli
után lekerülő alsóneműk
kavalkádját. A lemez megrendelhető a
www.rockszerviz.hu oldalon.


A zenekar


Takács Bence – ének, gitár,


Krasznahorkai László –
szólógitár, ének


John Tibor – basszusgitár,


Takács Márton – dobok


 

Helyzet tracklist:


  1. Bocs


  2. Ez az este


  3. Helyzet


  4. Meztelen szív


  5. Talán a szerelem


  6. Új kor


  7. Közeledem


  8. Éjszakai pillangó


  9. Szakadék


  10. Vállon veregetés



Zene: SZER



Szöveg: Kishell és Takács B. (1)
Krasznahorkai (2,4,5,7,8,10) Kardos-Horváth
János (3,6,9)


Borító: Somodi-Hornyák
Szilárd



A felvételek az Altrecords
stúdióban készültek 2008-ban.
www.alternation.hu


Hangmérnök: Dévényi
Zoltán


Keverés: Dévényi Zoltán
és a SZER


Zenei producer: Leskovics Gábor



A lemez az ARTISJUS támogatásával
készült. Kiadja a Rockszervíz.


www.szabadeuroparadio.hu

www.myspace.com/szabadeuroparadio

www.rockszerviz.hu