Helyrehozható a püspökfürdői természetvédelmi terület

Helyrehozható a püspökfürdői természetvédelmi terület
Két civil szervezet – egy helyi, nagyváradi és egy világhírű – veszi kezelésbe a püspökfürdői természetvédelmi területet. Mindent helyre állítanak ott, ígérik.


Mint arról annak idején beszámoltunk, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség az Aqua Crisius és a World Wide Fund (WWF) civil szervezetek kezelésébe adta a püspökfürdői termáltavat és környékét, három őshonos élőlény – a hévizi tündérrózsa, a Rakovitza kele és a bordás homorcsa – egyetlen természetes élőhelyét. Az említett természetvédelmi terület kezelője tavaly őszig a Körösvidéki Múzeum volt, amely gyakorlatilag szélmalomharcot vívott az állami intézményekkel annak érdekében, hogy korlátozzák a környéken a túlzott termálvíz kitermelést, amit a püspökfürdői termáltó kiapadásának fő okaként jelöltek meg. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan fognak tudni együttműködni a hatóságokkal az új kezelők annak tükrében, hogy a korábbi kezelőnek, a Körösvidéki Múzeumnak ez nem, vagy alig sikerült.

Lapunk kérdéseire Mihai Togor az Aqua Crisius igazgatója optimista hangnemben válaszolt, hiszen, mint mondta, már most is több természetvédelmi terület kezelői, és ezek esetében is mindig megfelelő módon együttműködtek az állami intézményekkel. A továbbiakban kifejtette: a két civil szervezet fő célja gyakorlatba ültetni azt a menedzsment tervet, amelyet a Bihar Megyei Tanács rendelt meg a püspökfürdői természetvédelmi terület újraélesztésére. Mint mondta, pályázatuk benyújtása előtt vizsgálatokat folytattak a helyszínen, és ennek nyomán egyeztek meg a partnerszervezettel, a WWF-fel arról, hogy mit kell tenni.
Elárulta, hogy két projektet is előkészítenek, de ezek egyike sem vonatkozik kizárólag csak a püspökfürdői természetvédelmi övezetre, így nem lehet pontosan megállapítani azt, hogy mennyibe fog kerülni a terület kezelése. Hozzátette: két-három éven belül revitalizálni lehet a területet és ismét élhetővé lehet tenni azt a térséget a három őshonos faj számára.

Mihai Togor megnyugtatott afelől, hogy a negatív híresztelések ellenére, miszerint a természetvédelmi terület immár nem szolgálhat az egyedi fajok életteréül, az eredeti állapotok helyreállíthatók, annál is inkább, mert az őshonos élőlények példányait ex situ, azaz máshol őrzik, és visszatelepíthetők lesznek a tóba az alkalmas időpontban.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter