Labdarúgás

2024.03.24. 18:32

IV. Liga: nem tudták feltörni a telegdiek védelmét a zöld-fehérek

Rangadót rendeztek a labdarúgó IV. Liga felsőházi rájátszásában, a Nagyváradi CAO-NAC az eddig százszázalékos Mezőtelegdi Foresta együttesét fogadta.

Fotó: Jósa Attila

Jósa Attila 

A csapatok az AC/DC 1980-as klasszikusára, a Hells Bells-re vonultak be a pályára, ahol a mérkőzést megelőzően egy rövid díjkiosztóra is sor került. A zöld-fehér klub két trófeát adott át azoknak a játékosoknak, akikre a legtöbb szavazatot kapták az interneten a 2023-ban elért teljesítményükért. A szavazáson a legszebb védésért járó Mircea David díjat a jamaicai Matthew Reynolds kapus kapta, míg a szezon legszebb gólját Sergiu Ciocan szerezte, akit a CAO-NAC a Spielmann Ferenc trófeával jutalmazott. A CAO-NAC – Mezőtelegdi Foresta összecsapás nem hozott látványos játékot, a két csapat előtt csak ritkán adódtak gólszerzési lehetőségek. A rendkívül szervezetten játszó telegdiek a 93. percben egy védelmi megingást kihasználva szerezték meg a találkozó egyetlen gólját, a 20 éves Dan Simu találata után a játékvezető egyből le is fújta a mérkőzést. 
A szombati vereség után a zöld-fehérek visszacsúsztak a tabella ötödik helyéig, míg a Foresta továbbra is kapott gól nélkül áll a táblázat második helyén, a 8–0-ás gólaránnyal rendelkező Bihardiószegi SK mögött. A két hibátlan alakulat jövő szombaton Mezőtelegden mérkőzik meg egymással. „Nem voltunk elég hatékonyak a kapu előtt, kevés volt a beadás, kapura lövés, a helyzetkihasználásunk pedig minősíthetetlen. A korábbi mérkőzéseken már megmutattuk, mire vagyunk képesek, valahogy vissza kell találnunk ahhoz a formánkhoz. Be kell építenünk a fiatal játékosokat, és megtanítani őket, hogyan játsszanak ezért a csapatért. A fejekben sok mindent meg kell változtatnunk, mert ma karakter nélkül játszottunk, és így nem lehet elveszíteni egy találkozót. A Mezőtelegd elleni meccs kifejezetten jó lecke volt nekünk, láttuk, milyen az, amikor egységesek vagyunk, és milyen, amikor nem. Elnézést kérek a szurkolóinktól az elégtelen teljesítményért” – nyilatkozta a Bihari Naplónak Lukács Imre, a CAO-NAC vezetőedzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában