Felkészülés

2024.02.22. 16:44

Edzőtáborba vonultak az Unirea fiatal játékosai

Forrás: Unirea

Jósa Attila

Gőzerővel készülnek a megyei bajnokságok tavaszi rajtjára a Bihar megyei egyesületek. Ez alól nem képez kivételt az Érmihályfalvi Unirea U19-es gárdája sem. Az érmelléki fiatalokat a Százhold városrészben található focipályához tartozó új építésű létesítményben szállásolták el, ahol egész héten napi két edzéssel készülnek a tavaszi meccsekre Fele Szabolcs vezetőedző, valamint Szász Attila kapusedző szakmai iránymutatása mellett.
„Az ifiknél jelenleg a hetedik helyen állunk, de tavasszal szeretnénk a legjobb négyben végezni. Elég nagy az átfedés a felnőttcsapattal, a keretünkből 6-7 fiatal ott is rendszeresen játéklehetőséghez jut, de számunkra ez a legfontosabb cél, játékosokat nevelni az első csapat számára. 18 gyerek van az edzőtáborban, hárman-négyen vannak egy szobában, nagyon jók a körülmények. Napi háromszori étkezést tudunk biztosítani a srácoknak, amiért Gombási Róbertnek és Erdei Róbertnek jár köszönet, de az önkormányzat is sokat segített abban, hogy létrejött ez az összetartás. Szombaton Csanálossal játszunk hazai pályán, azzal a meccsel zárul majd az edzőtábor” – nyilatkozta a Bihari Naplónak Fele Szabolcs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában