Változás

2023.06.18. 14:06

Megszűnik a sportminisztérium

BN-összeállítás

A Marcel Ciolacu vezette új román kormány a tervek szerint csökkenti a minisztériumok számát, ennek következtében megszűnik az önálló, sportért felelős tárca, amelyet 2020 decembere óta Novák Károly Eduárd paralimpiai, világ- és Európa-bajnok kerékpárversenyző vezetett.

Az önálló sportügyi tárca megszüntetése okán Novák, aki hivatalba lépése után egy nagyszabású sportstratégia megvalósításába kezdett bele, temeti az ország sportéletét. „Nyugodj békében, román sport!” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében a paralimpiai, világ- és Európa-bajnok kerékpárversenyző.

A Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) elnöke, Mihai Covaliu reagált a volt sportminiszter megnyilvánulására. Covaliu egy bukaresti eseményen a sajtónak elmondta, ez a Facebook-poszt nem válik Novák Eduárd becsületére, szerinte tiszteletlenség volt a részéről eltemetni a román sportot.

„A miniszteri poszt fontos, de múlandó tisztség. Tisztában kell lennünk azzal, hogy jöhetnek változások, nem ülhetünk örökké a bársonyszékben, és nem képviselhetünk az idők végeztéig egy területet. (...) A román sport nem halott, nem halt meg, és nem is akkor fog meghalni, amikor valaki ezt akarja vagy kijelenti” – mondtaa COSR elnöke, emlékeztetve arra, hogy a román sportolók tavaly hét világbajnoki címet szereztek és az idei különböző Európa-bajnokságokon sem szerepeltek rosszul. Covaliu elismerte: sokat jelentett a román sport számára egy külön minisztérium létrehozása. De úgy vélte, hogy a hazai sportolók az új kormány által létrehozott Országos Sportügynökségtől is meg fogja kapni a szükséges támogatást a 2024-es olimpiai évre való felkészülésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában