Sport

2021.03.29. 16:48

Döntőbe jutottak a váradi kosarasok

Fennállásának huszonötödik győzelmét ünnepelhette március 25-én, múlt csütörtökön este hazai pályán a Nagyváradi VSK U férfi kosárlabda-együttese a nemzetközi porondon. És micsoda győzelmet! Az olasz Reggio Emilia legyőzésével (71–64) története során először bejutott egy kosárlabda-seregszemle, esetünkben a FIBA Európa Kupa négyes döntőjébe (Final Four).

F. Á.

A román bajnokságot és a kupát is egybevéve, a Nagyváradon múlt héten megrendezett FIBA Európa Kupa elődöntőjének utolsó találkozóján – mely a négyes döntőbe való jutást volt hivatott eldönteni –, a nagyváradi csapat végre az igazi arcát mutatta az olasz Reggio Emilia ellen. A csütörtöki találkozón végig a hazaiak irányítottak az Antonio Alexe Sportarénában, a nagyváradi együttes játékosai nem ismerték az elveszett labda fogalmát, kiválóan játszott az összes csapattag, és az ellenfél palánkja alatt is magabiztosabbak voltak: ennek meg is lett az eredménye, hiszen a VSK U 71–64 arányban legyőzte a Reggio Emiliát, ezzel története során először bejutott egy kosárlabda-seregszemle, esetünkben a FIBA Európa Kupa négyes döntőjébe (Final Four).

Jegyzőkönyv

UNA HOTELS REGGIO EMILIA–NAGYVÁRADI VSK U 64–71 (18–21, 16–16, 12–15), 18– 19), Antonio Alexe Sportaréna, nézők nélkül. REGGIO EMILIA: Brynton Jevon Lemar 10 pont, Petteri Koponen 11 (3x3 pontos), Leonardo Candi 4, Filippo Baldi Rossi 4, Brandon Taylor 16 (2), Frank Elegar 12 (3), Henry Ashbury Sims Jr., Justin Blake Johnson 4, Tomas Kyzlink 2. NAGYVÁRADI VSK U: Stephen Holt 12 (2), Aaron Broussard 9 (1), Giordan Watson 6 (1), Arturas Valeika 6, Garlon Green 15 (1), Bogdan Nicolescu 5 (1), Cătălin Baciu, Dragan Zekovics 11 (3), Nikola Markovics 7 (2). De kit vertünk meg? Az sem mellékes ugyanakkor, hogy egy nagyon erős, az olasz bajnokságban edződött csapatot sikerült felülmúlni, amelynek legjobb teljesítménye a Serie A-ban (LBA) az elődöntőbe kerülés volt, ezt négy alkalommal is véghez vitte, ugyanakkor háromszor volt negyeddöntős a 2010-es években. A tizenhat csapatos olasz élvonalban ugyan jelenleg csak a tizenötödik helyen áll, de akkor is egy olyan pontvadászatról beszélünk, amely jóval magasabb szinten van, mint a romániai. A Reggio korábban rettegett együttesnek számított Európában, 2014-ben például megnyerte a FIBA EuroChallenge Kupát, egy évvel később elhódította az Olasz Szuperkupát, és még ugyanebben az évben, illetve 2016-ban döntőt játszott a bajnokságban. Az ötvenéves múltra visszatekintő olasz alakulatban játszott egykoron a legendás Gianluca Basile és a nemrég elhunyt Kobe Bryant édesapja, Joe Bryant is. De olyan, Európa-szerte elismert játékosok is tagjai voltak a talján gárdának, mint Roberto Chiacig, Rimantas Kaukenas, Darjus Lavrinovics, Gal Mekel, Troy Bell, Tony Massenburg vagy James White. A Nagyváradi VSK U számára ez az első siker olasz csapat ellen, korábban kétszer is megmérkőzött a Bajnokok Ligájában az Umana Reyer Veneziával, de mindanynyiszor veszített.

Előzmények

Az Antonio Alexe Sportarénában múlt héten megrendezett elődöntős torna során a váradiak előbb az ukrán BC Dnyiprót, majd a továbbjutás érdekében az olasz Reggio Emiliát verték meg, és jutottak a sorozat döntő tornájára (Final Four). A váradi csapat, amely a történelmi sikert elérte a következő: Stephen Holt, Vlad Marinău, Aaron Broussard, Giordan Watson, Tudor Fometescu, Arturas Valeika, Edward Petrescu, Luca Năstruţ, Enzo Vescan, Garlon Green, Bobe Nicolescu, Cătălin Baciu, Dragan Zekovics, Nikola Markovics, Bogdan Creţ, Ramone Moore, Pavle Reljics – játékosok; Cristian Achim, Milan Mitrovics, Radovan Markovics, Marius Marinău – edzői stáb; Alin Iova, Cristian Dan – orvosi stáb. A FIBA Európa Kupa négyes döntője (Final Four) április 23–25. között, az e hét valamelyik napján kijelölendő helyszínen zajlik majd. Azt már most tudni, hogy a VSK U a lengyel bajnokság második helyezettjével, a Slam Stal Ostrowval találkozik a Final Four egyik elődöntőjében, a másik ágon Parma Perm (Oroszország) – Nes Ziona (Izrael) összecsapást rendeznek. A döntő torna megrendezésének jogát bizonyító kérvényeket március 31-ig kell leadni, ugyanis április első napjaiban a FIBA vezetői kijelölik a helyszínt. Az esemény házigazdájának tisztségére Nagyvárad is jelentkezett, amely az elmúlt húsz év során történelmet írt azzal, hogy a Ploieşti Asesoft és a Târgu Jiui Energia mellett harmadik csapatként bejutott a Final Fourba!

Hogy kezdődött?

A Nagyváradi VSK U a csoportmérkőzések során Törökországban szerepelt, és az első találkozón nem kis meglepetésre 91–83 arányban legyőzte a Besiktas Istambult. A következő két napon azonban már csak „feketelevest tálaltak fel” Watsonéknak ebédre Isztambulban: a váradi fiúk előbb 58– 55 arányban kikaptak a bolgár Balkan Botevgradtól, majd az utolsó csoportmeccsen a Szebeni CSU-t (70–78) sem sikerült két vállra fektetniük. A VSK a harmadik helyen végzett, de az összes csoportot egybevetve a legjobb harmadikon, összesítve a tizenhatodikon, így bejutott a sorozat váradi elődöntőjébe. Köszönhető volt mindez a magyar bajnokságot vezető Szolnoki Olajbányásznak, amelynek már nem volt esélye továbbjutnia a csoportjából, az utolsó találkozón mégis harcolt, küzdött és legyőzte a továbblépésre még esélyes portugál Sporting CP-t, kiejtve azt a további küzdelmekből. A nagyváradi torna eredményei: Szebeni CSU–Una Hotels Reggio Emilia 61–65; BC Dnyipro– Nagyváradi VSK U 72–78; Una Hotels Reggio Emilia–Nagyváradi VSK U 64–71. Utóbbi sikerének köszönhetően a váradi alakulat a legjobb eredményét érte el a nemzetközi porondon, ahol az elmúlt évek során mintegy hatvan mérkőzést játszott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában