IV. Liga

2020.06.22. 16:43

Ellenfél Szatmár és Kolozs megyéből

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) székhelyén múlt pénteken elkészítették a harmadosztályba jutásért kiírt osztályozók párosítását.

A Bihar megyei IV. Ligát pontveszteség nélkül megnyerő Nagyváradi CAO 1910 együttese Szatmár és Kolozs megyéből kap ellenfelet. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságba jutásért idén nem két csapat közötti párharcot, hanem hármas osztályozót rendeznek. Az már korábban eldőlt, hogy a Bihar megyében „befagyasztott” IV. Ligát a Nagyváradi CAO 1910 csapata nyerte meg, és nyert jogot a harmadosztályba kiírt osztályozón való részvételért. Az elmúlt évekhez viszonyítva, azonban változott a helyezett, ugyanis a feljutásról nem egy oda-viszszavágós rendszerben döntenek, idén ugyanis három megye győztese körmérkőzéses alapon „rendezi le” el az elsőséget, azaz, melyik lesz közülük jövőre harmadosztályú alakulat.

Múlt pénteken a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) székhelyén kisorsolták az ellenfeleket, ennek megfelelően a Bihar megyei győztes Szatmár és Kolozs megye nyertesével találkozik az augusztus 1–9. között lebonyolítandó osztályozón.

A párosítás szerint az első találkozón Szatmár és Kolozs megye győztese mérkőzik meg, ezt követően a Nagyváradi CAO 1910 a Szatmár megyei bajnokkal találkozik, míg az utolsó meccsen a Kolozs megyei első lesz a CAO ellenfele. Azért is nem írtunk pontos ellenfelet, mert sem Szatmár, sem Kolozs megyében nem hirdettek még bajnokot. Szatmár megyében hat csapat részvételével (Szatmárnémeti MCMXXI Olimpia, Pusztadaróci Recolta, Kismajtényi Crasna, Szatmárnémeti VSK, Nagykárolyi Victoria, Tasnádi Unirea) selejtező tornát szerveznek, a győztes képviselheti a megyét a pótselejtezőn. A legerősebb csapatoknak a Szatmár városiak tűnnek, de Nagykároly mindig képes volt meglepetést okozni, Minden esetre, a Szatmár megyei győztes a harmadosztályba jutásért kiírt pótselejtező egyik nagy esélyese lehet a CAO-val szemben.

Ami Kolozs megyét illeti, ott sem hirdettek győztest, az első három helyezett, azaz a Dési Someşul, a Fenesi ACS és a Kolozsvári Supporter csapatai július 18–26. között rájátszáson vesznek részt, és az első helyezett játszik majd Szatmár megye győztesével, illetve a Nagyváradi CAO együttesével a harmadosztályba jutásért.

Borítóképünkön a CAO csapata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában