Félt a szankcióktól

2020.04.14. 13:56

Rust csábította a hazatérés, de félt a rá váró büntetésektől

A Mol Fehérvár FC játékosa, Adrian Rus – akit öt évvel ezelőtt, az azóta megszűnt Nagyváradi Bihar FC is soraiban tudott egy barátságos előkészületi találkozó erejéig – egy hazai sport tévétársaságnak adott interjújában elmondta, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben csábította a hazatérés gondolata, de félt a klubja szankciójától.

A huszonnégy éves, védő poszton szereplő Adrian Rus nem akart a kisvárdai Gheorghe Grozav és Iasmin Latovlevici sorsára jutni, akik a klubjuk engedélye nélkül utaztak haza – aminek szerződésbontás lett a következménye (erről lapunk a múlt héten számolt be bővebben).

„Az első dolog, amit meg akartam tenni, hogy hazautazom Romániába. Hiányzik az otthonom és minden onnan. Őszintén szólva csábított, hogy hazatérjek, de kaptam egy utasítást a klubomtól, hogy ne hagyjam el az országot, mert büntetést kapok, és akár a szerződésemet is felbonthatják. Nem akarok bajt okozni. Szerencsém van, hogy velem van a barátnőm, akivel együtt túljutunk ezen a szituáción” – idézte Rust a sportadó.

A védő arról is beszélt, hogy a járvány elülése után merrefelé utazna majd szívesen: „a következő célpont szerintem a Bahamák lennének, de van három-négy úti célom, mint az Egyesült Államok, Dominika vagy Bali.”

Magyarországi karrier

Adrian Rus a romániai Szatmárnémeti Olimpia együttesében nevelkedett, majd kipróbálta magát a Nagyváradi Bihar FC-ben, ahonnan alig egy meccs után eltanácsolták, ezért 2015 augusztusában Magyarországra igazolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztályú Fehérgyarmat csapatához. Fél évvel később, 2016 februárjában a magyar másodosztályban szereplő Balmazújváros játékosa lett, és április 30-án a Ceglédi VSE ellen 1–1-re végződő NB II-es mérkőzésen megszerezte első gólját klubjában, amellyel a szezon végén a bajnokság második helyén végzett. Ezzel a csapat történelmében először a Balmazújváros feljutott az élvonalba. Rus a 2017-2018-as szezonban harminc bajnokin lépett pályára a magyar élvonalban, de a Balmaz végül kiesett az idény végén, így 2018

nyarán a romániai Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK játékosa lett. Ott 16 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a 2018-2019-es szezonban, nem játszott rosszul, hiszen a MOL Fehérvár technikai vezetése felfigyelt rá, és 2019 nyarán leigazolta.

A válogatottban

Rus, akit a Nagyváradi Bihar FC is körébe csábított, a román korosztályos válogatottal részt vett a 2019-s U21-es Európa-bajnokságon, a felnőtt válogatottban 2019. szeptember 8-án Málta ellen mutatkozott be. A tavalyi korosztályos Európa-bajnokság csoportkörében a román nemzeti tizenegy Horvátország (4–1) és Anglia (4–2) legyőzésével, illetve a Franciaország elleni döntetlennel (0–0) bejutott az elődöntőbe, ahol 4–2 arányú vereséget szenvedett Németországtól. A kontinensviadalt végül – a legjobb négy között a franciákat 4–1-re legyőző, a fináléban Németország ellen 2–1 arányú győzelmet arató – Spanyolország nyerte meg. Adrian Rus tagja volt a román „bronzválogatottnak”, igaz kevés lehetőséget kapott.

A nemzeti csapat egyik meghatározó játékosa volt viszont a Bihar megyei születésű George Pușcaș, aki négy gólt szerzett, sorrendben egyet-egyet Horvátország és Anglia (mindkettőt tizenegyesből), illetve kettőt a Németország elleni elődöntőben (egyet tizenegyesből).

Borítókép: Adrian Rus (a kép bal oldaláán) „enyhén” csalódottan a tavalyi, Németország elleni U21-es Európa-bajnoki mérkőzés végén

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában