Helyi népszokások felelevenítése

Bihari népszokásokat feldolgozó film forgatását segíti a Tradicionális Kultúra Megőrzéséért és Népszerűsítéséért létesült Megyei Központ, tudatták többek között a tegnapi sajtótájékoztatón.

A Román Televízió Biharrósán forgatott a napokban, ezúttal egy hagyományos esküvőt „játszottak el” a helybéliek, a központ közreműködésével. Amint Adrian Dume igazgató elmondta, a Bihar megyei forgatások júniusban kezdődtek el és egy éven keresztül tartanak, több Bihar megyei népszokást örökítenek meg. Mindezt az országos tévéadó a Megyei Tanács támogatásával bonyolítja le, a helyi hozzájárulás 30 ezer lej, tudtuk meg. A júliusi filmezés több napon keresztül tartott – például külön napot szántak az esküvői zászló elkészítésének, a menyasszony öltöztetésének, a hagyományos ételek bemutatására. A film az immár tizenöt éves Zestrea Românilor sorozat részeként készül, s valószínűleg jövőre kerül adásba.

Első díj

A sajtótájékoztatón részt vett Anca Banda, a Belényesi Művelődési Ház igazgatója is, aki több más népi mesterrel együtt Bihar megyét képviselte a hétvégi, Geinai Leányvásáron. Mintegy száz Bihar, Arad, Fehér, Beszterce-Naszód, valamint Hunyad megyei mesterrel együtt részt vett a népi mesterek versenyén, s első díjat kapott hagyományos varrás és szövés kategóriában.

Elhangzott az is: a központ mintegy tizenhárom órán keresztül biztosított fellépőket a népi mesterek hétvégi vásárán, az eredetileg tervezett műsorhoz képest a fellépők listája Hegyközújlaki és Micskei magyar együttesekkel is bővült.

Ami pedig az elkövetkezendő programokat illeti: augusztus 8 és 11 között Bihar megye is részt vesz a szebeni szabadtéri múzeum által szervezett Országos Népművészeti Fesztiválon. Ezt a rendezvényt tizenegyedik alkalommal tartják meg és most először hívták meg Bihar megyét, a legközelebbi ilyen alkalom pedig tizennégy év múlva lesz, mondta el az igazgató. Augusztus 18-án pedig kürtös hegedű fesztivált szerveznek Biharrósán a tavaly elhunyt Dorel Codoban népművész tiszteletére. Addig előválogatás is zajlik majd, tudtuk meg. A rendezvényt a helyi önkormányzattal közösen szervezik, az elképzelés pedig az, hogy minden évben sort kerítenek rá, ha pedig nem lesz meg az anyagi lehetőségük, akkor a biharrósai önkormányzat vállalja át a szervezést.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .