A padlással indította új évadát a Szigligeti Színház

Pap István

Több mint harminc év után vette elő ismét a nagyváradi magyar színház A padlás című mesemusicalt. Az 1988-as magyarországi ősbemutatót követően viszonylag hamar, már 1992-ben láthatták a váradiak élőben is helyi színészek előadásában ezt a magyar musical-gyöngyszemet. A padlás töretlen sikerének magyarázata Presser Gábor géniuszában keresendő, az ő zenéje azok számára is varázslatossá teszi a produkciót, akik egyébként nem fogékonyak a mesékre. De Tóth Tünde és alkotótársai nem hagyatkoztak csak a muzsikára, abban bízva, hogy az úgyis „viszi” majd az előadást, hanem nagyon sok kreatív energiát felhasználva minden szempontból remek színpadi előadást hoztak össze.

Erre lehetőséget biztosít maga a történet is. Az alaphelyzet, mint minden jó mesében, egyszerű. Négy szellem el akar jutni az emlékek birodalmába, és ehhez keresik a megfelelő kiindulási pontot. Így kerülnek arra a padlásra, ahol Rádi (Sebestyén Hunor), a fiatal tudós ügyködik, megépítette például Robinsont (Szotyori József), az emberszabású robotot. E különös padláson mintegy összezsugorodik az idő, a több száz éves mesealakok találkoznak a jövőt idéző robottal a magány és a bűnözés sújtotta jelenben. De ez a jelen is meseszerű, mert a gengszter és a detektív is mintha a képzelet birodalmából csöppent volna ide, és mintha csak a Mamóka és a gonosz házmester lenne az életből ellesve. Az is inkább a fantasztikum birodalmát idézi, hogy mindenki összefog az egyetlen gonosz ellen és annak érdekében, hogy a szellemek eljussanak a Földön túli világba.

A nagyszerű zene és a remek történet mellett a siker harmadik elemét képezik a kedves figurák, akiknek megformálása kiváló alkalmat nyújt színészeinknek művészi kvalitásaik megmutatására. A darabban mindegyik alaknak megvan a maga sajátos karaktere, amelybe szívesen bújnak bele a színészek. Érződik, hogy Tóth Tünde rendezőhöz közel áll a mese világa, e mellett tanúskodnak nemcsak korábbi rendezései, hanem ez az előadás is. Nagyon meseszerűek a bájos szellemek, akik Tőtős Ádám, Ilyés Klaudia, Kocsis Gyula és Csatlós Lóránt alakításában azonnal elnyerik a szimpátiánkat és az első pillanattól fogva szurkolunk nekik, hogy eljuthassanak az emlékek világába. A maga módján szintén meseszerű robotot alakító Szotyori József is ötletes poénokkal, gegekkel színesíti az előadást. Rádit, a főszereplőt harminc évvel ezelőtt ifj. Kovács Levente játszotta a váradi előadásban, most Sebestyén Hunor kapta ezt a szerepet, és remekül személyesíti meg a különc tudós alakját. A színház és idő érdekes ívelése, hogy harminc évvel ezelőtt Molnár Júlia Sünit játszotta, ma pedig Mamóka szerepében láthatjuk viszont őt, már amikor nem Kovács Enikő személyesíti meg az unokákra vágyó nénit. Mindenesetre a szombat esti bemutatón Molnár Júlia lépett fel, Süni szerepét pedig Kocsis Anna játssza a mostani előadásban. A legkisebb szerepek is olyan alaposan ki vannak dolgozva, hogy a detektív (Dimény Levente) és az üteg (Scurtu Dávid) is egyenrangú társaivá válnak ennek a színes társaságnak. Az előadásban valójában egyetlen negatív hős van, Témüller, a kicsinyes, szabálymániás házmester, akit Szabó Eduárd úgy formál meg, hogy lehessen nevetni rajta.

Nagyon jól sikerült a bemutatkozása a Szigligeti Társulat két új tagjának, a Kölyök szerepét vállaló Ilyés Klaudiának és a Révészt, valamint Barrabást alakító Nagy László Zsoltnak. Külön ki kell emelni utóbbi énekesi kvalitásait: megállta a helyét a nemcsak színésznek, hanem énekesnek is kiváló Sebestyén Hunor mellett. A többiek éneklése nem volt ennyire erőteljes, a zenei alap is hangosabb volt az énekszólamnál, ami miatt a dalok szövegét olykor nehezen lehetett érteni. Ezt leszámítva se oka, de kedve sincs az embernek belekötni ebbe az előadásba. Így gondolta, érezte ezt a premier közönsége is, mely hosszú percekig, felállva tapsolta meg az alkotókat a fináléban. Amiért sokan színházba járnak, az szombaton este megvalósult: az előadás kiszakított a mindennapokból, erre az időre elfelejtettük gondjainkat, és a világot veszélyeztető fenyegetéseket. De ez az előadás nem elbutít, hanem felemel, és teszi ezt optimistán, játékosan, intelligensen, egy jobb világ reményébe vetett hittel. Hálásnak kell lennünk színházunknak ezért a nem olcsó szórakoztatásért.