Bécsben tanult fiatal moldovai karmester vezényel csütörtökön a filharmóniában

Tóth Gábor

A fontossági sorrendet részben felülírva, a zeneszerzők helyett kezdjük ezúttal a fiatal meghívott karmesterrel a koncertelőzetest. Cristian Spătaru 1993-ban született Kisinyovban, 8 éves korában kezdett zenét tanulni, 17 éves kora óta foglalkozik hangszereléssel (közel 150 átiratot készített már, számosat „egyszerűen” fül után, jó hallására támaszkodva), 21 évesen felvételt nyert a Bécsi Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakára (ezzel történelmet is írt, mert ő volt ott az első moldovai hallgató). 2016-ban ugyanott karmesteri szakra is sikeresen felvételizett, tavaly diplomázott, arra kiválasztott tehetséges végzős kollégákkal közös koncerten, a Musikverein Aranytermében tehette le záróvizsgáját az ORF zenekarával (Enescu 1. rapszódiát választott) – egyik interjújában meséli, hogy tizenévesen a bécsi újévi koncerteket nézve a televízióban eszébe sem jutott volna, hogy néhány éven belül ott vezényel majd… Spătaru Nagyváradon először dirigál, egyébként másodéves karmesteri tanulmányai alatt debütált a kolozsvári filharmonikusokkal, Gabriel Bebeșelea asszisztens-karmestere volt számos jelentős komolyzenei fesztiválon, illetve a Moldovai Nemzeti Ifjúsági Zenekar vendégkarmestere is.

A meghívott szólista, a kolozsvári Ovidiu Lup 1984-ben született, nem annyira zongorista koncertező tevékenységéről ismert, mint inkább közvetve, tanítványai sikereiről, valamint szervezőként és pedagógusként kezdeményezett számos karitatív jellegű zenei projektjéről. A filharmónia tavaly karácsonykor létrejött Silver Bells c. koncertjének egyik fő mozgatója is ő volt. Eddigi fellépéseinek repertoárjából kiindulva Liszt műveinek ismeretében otthonosan mozoghat – 2009-ben zongoraestet adott pl. a Budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeumban is, s ami még érdekes lehet, a Los Angeles-i Nemzetközi Liszt-verseny két díját is elnyerte (2006-ban I. díj, 2008-ban III.). Testvére, a csellista Octavian Lup (akivel gyakran zenélnek együtt is), egyébként másfél éve már fellépett itt a filharmóniában. Nem akarunk összefüggésekbe bonyolódni, csak tényként közöljük, ismét a Kolozsvári Román Nemzeti Opera váradi ötletadó összefüggéseiben, hogy Cristian Spătaru most április 1-jén debütált Kolozsvárott operakarmesterként (Csajkovszkij Anyeginnel), míg Ovidiu Lup is több projektben fellépő és partner az említett operában/-val.

És akkor a műsorról is. Sollemnis – ez a választott címe most a filharmónia csütörtöki hangversenyének, a zeneintézmény közlése nyomán az elhangzó művek közvetítette ünnepi hangvételre utalva. A maga nemében természetesen minden egyes hangverseny ünnepi, s amennyiben bárki számára ünnep a halállal is táncba menni, most nyilván csak képletesen, azaz zeneileg, az csütörtök este megteheti, mert két Haláltánc című darabbal indul a koncertműsor. A haláltánc motívumának zenébe történt átszivárgása a pestisjárványok inspirálta különféle korabeli képzőművészeti ábrázolásokból eredeztethető, midőn csontvázak rángatják magukkal bizarr táncban a túlvilágra az élőket, s itt aztán rangra, vagyonra, korra való tekintet nélkül, a halálfélelemben mindenki egyenlő. Két különböző zenei megközelítést hallhatunk most Haláltánc címmel: Camille Saint-Saëns 1874-ben komponált rövid, frappáns (7-8 perces) szimfonikus költeményét (Danse macabre, op. 40) és Liszt Ferenc 1859-ben karaktervariációs szerkezetű zongoraversenyként véglegesített, a franciáénál jóval elmélyültebben filozofikus és zenei tartalmakban is intelligensen sokrétűbb Dies irae-parafrázisát (ez sem hosszabb negyedórányinál). A zenei alap Liszt esetében a zenetörténet során oly számos szerzőt megbabonázott-megihletett végítélet napját elbeszélő középkori szekvencia dallama, a Dies irae (Harag napja). Saint-Saëns szimfonikus költeményben a tizenkettedik éjféli óraütésre (hárfapengetés) perdülnek rémkeringőre a sírból kikelt kísértetek csörgő-zörgő csontjaikkal, hajnali kakaskukorékolásig (oboa), közben koncertmesteri hegedűszóló is várható. Liszt Haláltáncában a zongorista szólista kap a szerzőtől lehetőséget technikai és expresszív végletekbe menően a brillírozásra, a jellegzetes ún. macabre manírban. Míg Saint-Saëns eredetileg (ének-zongora verziójában) egy Henri Cazalis-költeményből indult ki, Lisztet konkrétan a pisai Campo Santo temető egyik reneszánsz falfestménye, A halál diadala ihlette. Ide kapcsolódhat még, hogy Liszt 1876-ban elkészítette Saint-Saëns Haláltáncának is zongoraátiratát.

A hangverseny tetemesebb második felét, mintegy háromnegyed órát, Johannes Brahms I., c-moll szimfóniája, op. 68 tölti ki. Brahms megfontolt alaposságát jelzi, hogy legelső szimfóniája komponálásának megkezdésétől egészen a premierjéig 21 évet várt. Brahms tudatos hagyománytisztelettel folytatta szimfóniáival a Beethoven által megkezdett utat, sok más nagyszerű Brahms-ötlet mellett érdemes figyelni majd az utolsó tételben, miként utal folyvást Beethoven IX. szimfóniájának egy Örömóda-témafoszlányára. Jegyek és továbbiak: bilete.ro, filarmonicaoradea.ro.