Muszorgszkij és Brahms csütörtökön a filharmóniában

Tóth Gábor

Mogyeszt Muszorgszkij Hovanscsina c. operájának két részlete – Előjáték és Perzsa tánc –, valamint Johannes Brahms nagyszabású 1., d-moll zongoraversenye, op. 15 szerepel műsoron a nagyváradi filharmónia április 7-én, csütörtökön 19 órakor az Enescu-Bartók teremben sorra kerülő szimfonikus hangversenyén. Vezényel a kolozsvári Horváth József, a közreműködő zongorista szólista a craiovai Mihai Diaconescu.

Véres orosz politikai belviszályról szól a Hovanscsina – talán ismerős –, a 17. század végéről, Nagy Péter cár hatalomra kerülésének idejéből, – és ismét csak milyen ismerős – a nyugathoz közeledők és az ún. óhitűek konfliktusának szövevényeit tárja fel, ez utóbbi oldalt képviseli a címszereplő Hovanszkij. Az operából némi vihar előtti csendet hallhatunk ezúttal, a meseszép hangulatfestő előjátékot, egy epizódnyi nagyorosz érzelmességgel. A hangversenyekre is önállósult zenekari részlet ismertebb címe Hajnal a Moszkva folyó felett, az ezt követő fragmentum pedig a IV. felvonás kezdetéről való; a cselekményben itt az események sűrűjéből a vidéki rezidenciájára visszavonult sztrelec vezér Hovanszkij herceget szórakoztatják táncukkal perzsa rabszolganői. Ha már haladásnál és tradíciónál tartunk, ezek között egyedi zeneművészeti meglátásokkal épített hidat az orosz Ötök egyik legmarkánsabb képviselője, Muszorgszkij, talán nem véletlen, hogy haladó szellemű zenéjéért a fiatal Debussy is rajongott. Muszorgszkij számos zseniális ötlet közül sokat csak vázlatosan vagy meghangszereletlenül hagyott hátra, többek között a Hovanscsina egészének koncepciója is máig nyitott kérdés maradt, több változata készült el (Rimszkij-Korszakov, Sosztakovics, Sztravinszkij/Ravel, az egyik legfrissebb pedig Bojti Jánosé). Muszorgszkij az operán 1872-től 1881-ig, élete végéig dolgozott, 42 évesen elsúlyosbodott alkoholizmusába halt bele. A most elhangzó két részlet 1873/74-ből, ill. 1876-ból való, a nyitányt 10 éve hallhattuk legutóbb váradi filharmónia-koncerten.

Johannes Brahms négy éven át (1854–58) dolgozott a d-moll zongoraversenyen, ezalatt számos ötletet sorakoztatott fel, majd vetett el, műfajilag is. Ebben az időszakban fonódott szorosra barátsága Shumannékkal. A nagyszabású d-moll mű sötét mélységeire úgy tartják vetültek brahmsi érzelmek Robert Schumann öngyilkossági kísérletének (1854) és halálának (1856) árnyékából, a mű érzékeny-lírai pillanataira pedig szeretnek úgy asszociálni, mint Brahms Clara Schumannhoz fűződő különleges érzelmi szálainak megpendítésére. Mindenesetre műfajában, nyelvezetében ez az érett romantikus nagy versenymű összetett zongorás szimfónia irányába építkezik, nagy elődök tiszteletével, s a Brahmsra oly jellemző sokrétű igényességgel.

A karmester Horváth József (sz. 1975), a Kolozsvári Magyar Opera dirigense, gyakori vendég itt a filharmónia koncertjein, ebben az évadban is vezényelt már Nagyváradon, tavaly szeptember 30-án (akkor is orosz zenét hozott, a ritkábban hallott fajtából); aki esetleg még akarna emlékezni, épp azon a héten vezették be a nyilvános előadásokon való zöldigazolványhoz kötött részvételt is. A szólista Mihai Diaconescu (sz. 1991) a váradi közönségnek tavaly nyáron szabadtéri hangversenyen mutatkozott be Csajkovszkij-zongoraversennyel (b-moll), majd nemrég, februárban adott szóló zongoraestet a filharmóniában (akkor történetesen Muszorgszkijt is játszott). Brahms d-moll zongoraversenyét épp Diaconescu egykori kolozsvári zeneakadémiai tanára, Csíky Boldizsár adta elő Váradon legutóbb, 2018-ban. Bár elképzelhető, hogy nincs a Brahms-mű mostani időzítésében évfordulós szándékosság – mivel külön nem említi ezt a filharmónia – a dátum közelsége miatt azért emlékezzünk meg róla, hogy 1897. április 3-án (tehát múlt vasárnap) volt 125 éve, hogy elhunyt Johannes Brahms, aki kései műveiben, a tonális és motivikus összefüggések felbomlásának határán akkor úgy hitte (talán van benne valami), hogy elérkezett a „zene” vége.