Oktatás

2021.05.19. 12:00

Már kontaktórákra jár a Bihar megyei diákok legjava

Fotó:

BN-összeállítás

A Bihar megyei iskolákba lassan visszatér az élet: egyre több diák vesz részt hagyományos kontaktórákon, és egyre kevesebben jelentkeznek az online térből. Miután a megyeközpont „zöld zónás” lett, a nagyváradi diákok mindannyian a megszokott módon járhatnak ismét iskolába. Ennek következtében Bihar megyében csupán 4239 diák részesül távoktatásban (V–VII. és IX–XI. osztályosok), 149 különböző intézményből – derül ki a Bihar Megyei Tanfelügyelőség által közölt adatokból. Az érintett diákok olyan településeken élnek, ahol a fertőzöttség aránya meghaladja az egy ezreléket, ezért kell otthon maradniuk.

A tanfelügyelőség közzétette azt is, hogy pontosan 86.766 diák jár jelenleg rendes kontaktórákra a megyében. Közülük 78.476 tanuló él zöld zónás településen, és 8290 vörös vagy sárga zónás településen. Utóbbiak azért járhatnak kontaktórákra, mert kivételt képeznek: óvodások, VIII. és XII. osztályosok.

Diákok közül most tizenhárman, tanárok közül pedig tizenketten tartózkodnak karanténban, ugyanis megfertőződtek a koronavírussal. Beteg még három egyéb iskolai alkalmazott. A pedagógusok megbetegedése miatt hat osztály, összesen 148 diák kényszerült arra, hogy egy időre visszatérjen a távoktatáshoz.

Egyéb egészségügyi okokból, saját megfontolásból 565 Bihar megyei diák maradt online oktatásban, illetve 28 tanár döntött szintén úgy, hogy továbbra is távoktatásban szeretne dolgozni.

Illusztráció. Fotó: Alexandru Nițescu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában